Frissítve:

Pollenhelyzet – A pázsitfűfélék pollenszórása erősödött

Budapest, 2013. május 11., szombat (MTI) – Az általános pollenterhelés ugyan csökkent, a pázsitfűfélék pollenszórása viszont felerősödött, és a héten már a magas szintet is elérte – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.

Mint kifejtették: az Országos Környezet-egészségügyi Intézet Aerobiológiai Monitorozási Hálózatának adatai alapján továbbra is az eperfafélék pollenje volt jelen legnagyobb mennyiségben a csapdákban. Ezek koncentrációja azonban már csökkent, nagyon magas szintet nem, csak magas, keddtől pedig közepes szintet mértek.

Emellett továbbra is tüneteket okozó mennyiségben regisztrálták a fenyőfélék, a tölgy, a bükk, a platán, a dió és a kőris virágporát. Alacsony koncentrációban jelen volt még a csapdákban a fűz, a gyertyán, a juhar, a nyír, a szelídgesztenye, illetve a vadgesztenye, a csalánfélék, a lórom, az ernyősvirágzatúak és az útifű pollenje.

A kültéri allergén gombák koncentrációja leginkább alacsony-közepes volt, de néhány állomáson az Alternaria a magas, a Cladosporium pedig Zalaegerszegen a nagyon magas koncentrációt is elérte – írta az ÁNTSZ.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Életmód kategóriából
Ne akarjunk két nap alatt lebarnulni!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A fokozatosság és a megfelelő fényvédelem a szép, egészséges bőr titka. tovább »
Megsiratta a sütit
Gödöllő - Debreceni versenyző is felvette a kötényt a főzőműsorban. tovább »
Szeptembertől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás
Budapest - Szeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás - jelentette be [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. április 23.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Vajon számít, hogy honnan jöttünk?
Debrecen - „A fogyasztói társadalom térhódításával a rendszerváltozás után az emberek igényszintje is [...] tovább »
A technika áldásos hatásai
Miskolc - Látássérültek számára, ingyenes Hangos Biblia-alkalmazást adott át a Bartimeus Egyesület. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A Vidi igazolta, hogy jobb csapat, mint mi, megérdemelten nyerte a párharcot”
Debrecen – A DVSC vs. MOL Vidi FC (0-3) Magyar Kupa elődöntős visszavágó után a két edző, Herczeg András és [...] tovább »
Mindent megtett a Loki, hiába
Debrecen - Csak a szokásos már megint: jól játszott a Loki, de persze ismét a Vidi járt jobban. tovább »
Asztalitenisz-vb – Madarász bravúrral a 32 között, Pergel kiesett egyesben
Budapest - Madarász Dóra bravúros győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé, Pergel Szandra számára viszont a [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Kecskeméten szerzett előnyt a Kaposvár
Kecskemét - A Kaposvár négy szoros játszmát követően 3-1-re nyert Kecskeméten a férfi röplabda Extraligában, [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – A magyarok szerdai programja
Budapest - A magyar játékosok programja a budapesti asztalitenisz-világbajnokság szerdai játéknapján. tovább »
Budapesti tenisztorna – Györe nyert, Valkusz szerdán játszik
Budapest - A szerb színekben versenyző Györe László (Laslo Djere) bejutott a második fordulóba az 586 140 euró [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása