Frissítve:

Pogácsás: erős és végzi feladatait a magyar önkormányzati rendszer

Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) – Erősen áll és végzi a negyedszázada ráruházott feladatokat a magyar önkormányzati rendszer – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán Budapesten, az első szabad helyhatósági választások huszonötödik évfordulóján rendezett ünnepségen.

hiba beküldése

Pogácsás Tibor a 2000 óta megünnepelt önkormányzatok napján azt emelte ki: a rendszerváltozás pillanatában a politikai és gazdasági reform része volt, hogy a helyi döntéshozatal, irányítás, önkormányzás lehetősége is megteremtődjön.

Később azonban bebizonyosodott, hogy sok önkormányzat forrásai nem elegendőek feladataik ellátására, ezért volt szükség 2010 után a legnagyobb konszolidációra ezen a területen – tette hozzá.

Pogácsás Tibor hangsúlyozta: az önkormányzatok mellett más ágazatokat is érintő reformok célja az volt, hogy stabil, fenntartható, a működést hosszú távon is biztosító feladatfinanszírozás jöjjön létre, hozzátéve, mára sikerült gazdaságilag stabilizálni az önkormányzatokat.

Az államtitkár emlékeztetett: negyedszázada óriási feladatot, de egyben ehhez hasonló mértékű döntési szabadságot is kaptak az önkormányzatok, a képviselő-testületek és a településvezetők, de a feladatkörök kialakításakor azt feltételezték, hogy “gazdaságilag ezt az ország ezt képes lesz követni”.

Mint mondta; éppen az tette szükségessé a konszolidációt, hogy sok település nem tudott szert tenni a költségvetésin túl más bevételre és mind többüket fenyegette a működésképtelenség réme. Közben az is látható volt, hogy a magyar államszervezet, államigazgatás más területein is megújulásra van szükség ahhoz, hogy Magyarország megfelelően felkészülhessen és felelhessen az új évezred kihívásaira.

“Nagy lendülettel indultunk az önkormányzatokkal, rendkívül sok tervvel, és rendkívül sok lemaradással” – emlékezett vissza az államtitkár, hozzátéve, nagyon sok elvégezni való munkát láttak, és abban bíztak, hogy az önkormányzatok a helyi közösségek segítésére is képesek lesznek.

Mint mondta, már akkor is ennek része volt, hogy támogatják a civil szervezeteket vagy a lakóhelyükért tenni akarók tömörüléseit, hiszen elengedhetetlen, hogy a helyben élők magukénak érezzék a települést és mindazt, amit az önkormányzat elért, épített.

Hozzátette, bár időnként megtört, megtörik “ez a nagy lendület mind a mai napig jellemző az önkormányzati rendszerre, jellemző az önkormányzatokra”. Az államtitkár külön is kifejezte elismerését annak a 167 polgármesternek, aki 1990 óta tölti be tisztségét.

Verebélyi Imre, az Antall-kormány belügyminisztériumának közigazgatási államtitkára az ünnepségen arról beszélt: történelmi jelentőségű esemény volt a huszonöt esztendővel ezelőtti választás, amellyel, illetve a hozzá vezető törvény-előkészítéssel “befejeztük a magyarországi rendszerváltást”. Kónya Imre egykori MDF-es politikus, későbbi belügyminiszter annak fontosságát emelte ki, hogy 1990-ben hosszú távra sikerült kialakítani a demokratikus Magyarország közjogi struktúráját.

Az ünnepségen – amelyen részt vesz Boross Péter egykori belügyminiszter, kormányfő is – délután az elmúlt évben végzett kimagasló önkormányzati munkáért odaítélt elismeréseket, címzetes főjegyzői címeket ad át Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára és Pogácsás Tibor.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Balesetben meghalt egy motoros a 84-es főúton
Budapest - Meghalt egy motoros, miután összeütközött egy autóval a 84-es főúton Nagycenk és Kópháza között [...] tovább »
Orbán Izraelben – Semjén Zsolt magánlátogatást tett Betlehemben
Budapest - Magánlátogatást tett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Betlehemben, ahol [...] tovább »
Szeretünk szomszédolni
Hajdú-Bihar - Hét éve töretlen a bővülés a külföldiek magyarországi utazásaiban: több a beutazás, [...] tovább »
Szombaton lesz a 193. Anna-bál Balatonfüreden
Balatonfüred - Szombat este 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, melyre ötszáz vendéget várnak [...] tovább »
OGY – Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést
Budapest - Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga [...] tovább »
Még többet szeretnének nyújtani a hazai pályán
Debrecen - A Tankcsapda fellépésén vélhetően pénteken este sem kell csalódniuk a rajongóknak. Interjú a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
EL-selejtező – Sevillában örülnek az Újpestnek
Budapest/Sevilla - Az AS című spanyol sportlap beszámolója szerint a Sevilla FC-nél örülnek, hogy az Újpest FC [...] tovább »
Bemutatták a 2Rule sportmárkát – már három NB I-es focicsapattal szerződtek
Budapest - Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket pénteken [...] tovább »
Vízilabda Eb – A hollandokkal játszanak a magyarok a negyeddöntőért
Barcelona - A várakozásnak megfelelően a hollandokkal játszik a magyar válogatott a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Tovább tart a hatalmi harc a síszövetségben, Bajaiék új elnökséget választottak
Budapest - Tovább folytatódik a Magyar Síszövetségben dúló hatalmi harc: péntekre Bajai András bíróságon [...] tovább »
Vízilabda Eb – Märcz Tamás: higgyenek magukban a játékosok
Barcelona - Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő férfi vízilabda-válogatott [...] tovább »
Terepfutás és röplabda a nyírbátori sportnapon
Nyírbátor - Az önkormányzat az idén is megrendezi a Bátori Sportnapot július 28-án. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása