Frissítve:

PM: elfogadhatatlan, hogy több fideszes politikus is nőket bántalmazott

Budapest, 2013. május 12., vasárnap (MTI) – A Párbeszéd Magyarországért (PM) számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy sajtóhírek szerint több fideszes képviselő is nőket bántalmazott – közölte Scheiring Gábor, aki független országgyűlési képviselőtársával, Szabó Tímeával közösen vasárnap tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

hiba beküldése

Az ellenzéki politikus felemlegette, hogy a közelmúltban ült át a függetlenek közé Balogh József, akinek élettársát korábban a kecskeméti kórházban kezelték, ahová sajtóinformációk szerint azért került, mert a képviselő bántalmazta.

A sajtóban megjelentekre utalva említette a fideszes Meggyes Tamást, akit korábbi felesége azért jelentett fel, mert “verte őt”. Sajtóinformációkra hivatkozva hozzátette: kevésbé ismert Lipők Sándor kemecsei polgármester, fideszes képviselő esete, aki 2003-ban “verte meg brutálisan a feleségét és a segítségére siető munkatársát”.

Daher Pierre-ről, az edelényi Koch Róbert Kórház igazgató főorvosáról, fideszes országgyűlési képviselőről “a közelmúltban derült ki, hogy egy őt munkaügyben meglátogató nővel szemben alkalmazott erőszakot” – mondta szintén sajtóhírekre alapozva Scheiring Gábor. Hozzátette, a politikus ellen is feljelentést tettek.

Ha a hírek igazak, akkor elfogadhatatlan, hogy ezek az emberek továbbra is országgyűlési képviselők és a Fidesz tagjai – jelentette ki. A PM ezért egy lemondólevelet írt számukra, amelyet hétfőn át akarnak nyújtani nekik. Szavai szerint az ügyben Orbán Viktor miniszterelnöké a felelősség, mert a választások előtt személyesen hallgatta meg a kormánypárt képviselőjelöltjeit, és “minden bizonnyal tudott” a múltjukról is.

Szabó Tímea arról beszélt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyolc hónapja ígéretet tett arra, hogy december végéig benyújtják a családon belüli erőszak önálló tényállásáról szóló javaslatot. A kormány végül négy hónapos késéssel, csak most pénteken nyújtotta be a hozzátartozók közötti erőszakra vonatkozó indítványt, ráadásul az egy “totális árnyékra vetődés” – mondta.

Kifogásként említette, hogy az indítványból kihagyták a civilek javaslatait, így nem került bele a megfélemlítés, a pszichés vagy lelki szenvedés okozása, a gazdasági függőség, illetve a kizsákmányolás tényállása. Szavai szerint csak annyi történt, hogy a nevesített tényállások büntetési tételeit szigorították.

Balog Zoltán “szégyellje magát, hogy nyolc hónap alatt ennyit tudott kiköhögni (…) hogy figyelmen kívül hagyta a civilek javaslatait (…) hogy többszöri konzultálásunk eredményeképpen sem tudott egy értelmes javaslattal előállni” – fogalmazott Szabó Tímea. Hozzátette: a miniszter, a miniszterelnök és a kormány magára hagyja a védelemre szoruló magyar nőket. A PM hétfőn újra benyújtja a témában készített javaslatát – közölte.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest, 2018. április 21., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. heti [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 16. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Választás 2018 – A demokráciáért tüntetnek Budapesten
Budapest - A demokráciáért kezdődött felvonulásos tüntetés a Mi vagyunk a többség Facebook-közösség [...] tovább »
Április végéig lehet nevezni A Mi Kultúránk rövidfilmfesztiválra
Budapest - Április végéig nevezhetnek 30 év alatti alkotók a kisfilmjeikkel a Budapesti Művelődési Központ [...] tovább »
Közlekedési balesetben meghalt egy motoros Zalakomárban
Nagykanizsa - Meghalt egy motoros, aki személyautóval ütközött szombat délután Zalakomárban - közölte a Zala [...] tovább »
Kényelmes mamahotel?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Sok fiatal hiába szeretné, anyagiak hiányában nem tudja elhagyni a szülői otthont. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Az edző egy ilyen mérkőzés után lélekben kicsit meghal”
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójának szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Nyeretlen és veretlen sincs már az alsóházban
Budapest - A Vasas négy ponttal nyert a vendég MTK ellen a női kosárlabda NB I alsóházi rájátszásának szombati [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Hét góllal győzött a Szeged
Budapest - A MOL-Pick Szeged hét góllal nyert a Budakalász otthonában a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. tovább »
“Ezzel az eredménnyel lehet, hogy valakik jól jártak”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 24. [...] tovább »
Öttusa ob – Kovács Sarolta és a KSI SE győzött a nők versenyében
Budapest - Kovács Sarolta nyerte a nők versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Jó magyar rajt
Östersund - Nagy György és Szekeres Ildikó 11-4-re legyőzte az angol kettőst az östersundi curling vegyespáros [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása