Frissítve:

PM: célszerű még januárban nyilatkozni az adókedvezményekről

Budapest – A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik – hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

hiba beküldése


Ha a szülő lekési a januári bérszámfejtési (nyilatkozat-átadási) határidőt, a munkáltató már csak februárra tudja figyelembe venni a nyilatkozatot, így a családi kedvezmény hatása a januári nettó bérben nem jelentkezik. Az adókedvezmény összege természetesen nem vész el, de legkorábban jövőre, az szja-bevallásban kérhető vissza, amihez ki kell egészíteni a NAV által készített bevallást.

Az szja-bevallásokban rendszerint 1,1 millió magánszemély veszi igénybe a családi kedvezményt. Tavaly 727 ezren érvényesítették még januárban a kedvezményt, azaz adták le időben az adóelőlegről szóló nyilatkozatukat munkáltatójuknak.
A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent. Az elsőházasokat a kormány a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forinttal támogatja. Adókedvezmény jár számos tartósan fennálló betegség esetén is, például a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek, a személyi adókedvezmény mértéke az idén már havi 7450 forint.

A családi kedvezmény és az első házasok kedvezménye egymástól függetlenül érvényesíthető, így éves szinten a családi kedvezmény mellett az első házasok kedvezménye további 60 ezer forinttal csökkentheti a friss házas szülők adófizetési kötelezettségét. A NAV honlapjáról elérhető alkalmazással néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Diákhitel Központ: idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
Budapest - Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az [...] tovább »
Emelkedett az üzemanyagok ára
Budapest - A Mol bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi [...] tovább »
Két holttestet találtak a Nemespátrón kigyulladt családi házban
Budapest - Két holttestet találtak egy, a Zala megyei Nemespátrón kigyulladt családi házban kedd este - közölte [...] tovább »
Rendületlenül pörög a garázspiac
Debrecen - Elkapkodják a jó helyeken lévő garázsokat és gépkocsibeállókat. tovább »
Feltehetően egy eddig ismeretlen Klimt-domborművet találtak Budapesten
Budapest - Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten, az [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2019. január 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jegesmedvék: A sírból szereztek két pontot
Miskolc - Közvetlen riválisát fogadta kedd este a diósgyőriek hokicsapata, és a lutriban nyertek. tovább »
Australian Open – Babos búcsúzott a második fordulóban
Melbourne - Babos Tímea vereséget szenvedett a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Döntetlen lett a német-francia rangadó
Koppenhága - A társrendező német válogatott 25-25-ös döntetlent játszott kedden a címvédő francia csapattal a [...] tovább »
Dakar-rali – Loebé a szakasz, al-Attijah növelte előnyét
Budapest/Pisco - A kilencszeres rali-világbajnok Sebastien Loeb nyerte a nyolcadik szakaszt kedden a Peruban zajló [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Búcsúztak a magyarok férfi egyesben
Budapest - Minden magyar férfi játékos kiesett az egyes selejtezőjében a BOK Csarnokban kedden megkezdődött [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Könnyed magyar siker Franciaországban
Budapest/Chalons-en-Champagne - A magyar női vízilabda-válogatott 12-5-re nyert a francia csapat vendégeként kedden [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása