Frissítve:

PM: a demokratikus pártok közösen lépjenek fel Putyin látogatása ellen!

Budapest, 2015. január 6., kedd (MTI) – A PM közös demonstrációt kezdeményez Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges magyarországi látogatása ellen a „demokratikus ellenzéki pártokkal” és a civilekkel – közölte Szabó Tímea független országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Tímea azt mondta: Orbán Viktor és kormánya azt akarja, hogy “Magyarország Putyin láncos kutyája legyen”, Oroszország célja pedig az, hogy eddig nem tapasztalt mértékben bilincselje magához az országot. Szerinte ez ellen a pártoknak és a civileknek közösen kell fellépniük.

A politikus ezért Karácsony Gergellyel, a PM másik társelnökével közösen levélben keresi fel az MSZP-t, az Együttet, a DK-t, az LMP-t és a Magyar Liberális Pártot, valamint a civil demonstrációk szervezőit egy közös tüntetés szervezése céljából.

A Népszava írt arról kedden – több, egymástól független forrásból származó értesülésre hivatkozva -, hogy márciusban Budapestre látogat Vlagyimir Putyin.

Szabó Tímea az ital-nagykereskedelem szabályozásának változásáról szólva azt mondta: rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, mert szerinte a nagykereskedők százait teheti tönkre a hatályos szabályozás. Hangsúlyozta: márciustól életbe kellene lépnie annak a változtatásnak, amely sávosan határozná meg az általuk befizetendő jövedéki biztosíték mértékét.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 17. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 26-án megtartott 17. heti Skandináv lottó [...] tovább »
Valamennyi törvényszéken kialakítottak gyermekmeghallgató-szobát
Budapest - Minden törvényszéken működik gyermekmeghallgató-szoba - közölte az Országos Bírósági Hivatal [...] tovább »
Nagyot szólt a lánykérés, de a szerelmük gyümölcse sem kicsi
Nyíregyháza - A közel öt kilogrammos Áronkát császármetszéssel segítették világra. tovább »
Orbán: aki beengedi a migránsokat, annak a leszármazottai más világban fognak élni
Brüsszel - Aki beengedi Európába a migránsokat, számoljon azzal, hogy gyermekei, unokái más világban fognak [...] tovább »
Megtorpant a kisebb vállalkozások lendülete
Budapest - A közeljövőre drágább hitelkamatokat és növekvő közterheket vizionálnak a cégek. tovább »
Itt vannak az inflációnál alacsonyabb hitelkamatok
Budapest - Tíz éve volt utoljára hasonló. Jobban megéri adósnak lenni, mint bármi mást csinálni? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Divízió I-es jégkorong-vb – Kiestek a hazaiak
Kijev - A házigazda ukrán válogatott negyedik mérkőzését is elveszítette a kijevi divízió [...] tovább »
Primera División – Hét góllal abszolválta a kötelezőt a Barcelona, Mascheranót ünnepelték
Barcelona - A címvédő és listavezető FC Barcelona hazai pályán 7-1-re kiütötte az Osasunát a spanyol [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A pályagondok miatt kell a hiányt pótolni
Kisvárda - Mégsem Nyíregyháza, hanem Mezőkövesd vagy Debrecen lehet a Kisvárda otthona, ha feljutna. tovább »
„Tangernyi” élménnyel gazdagodtak
Nyíregyháza, Fez - Ketten négy keréken a sivatagban: Szaszala Tamás és Salamon Patrik Marokkóban autózott. tovább »
Tollaslabda Eb – Kőrösi a 32 között búcsúzott
Budapest, Kolding - Kőrösi Ágnes a legjobb 32 között búcsúzott az egyéni versenytől a Koldingban zajló [...] tovább »
Magyar Kupa: Vasas vs. Mezőkövesd – Kimaradó ziccerek, két lépésről is
Budapest, Mezőkövesd - A Vasas nyerte a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének szerdai első mérkőzését a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása