Frissítve:

Piszkos tizenkettő a szivattyúnál

Taktaharkány – A település rendőrőrsére telefonon érkezett értesítés, miszerint vélhetően bűncselekményt követnek el a község külterületén lévő szivattyútelepen.

A rendőrőrs nyolc beosztottja három szolgálati gépkocsival indult a helyszínre, ahol tetten értek tizenkét személyt, akik a szivattyútelep épületének padlóbetonjából három, egyenként mintegy 200 kg súlyú, 80 cm átmérőjű öntöttvas csőcsatlakozó csonkot bontottak ki, és amelyekből kettőt már gépkocsira is pakoltak. A fém-tolvajok hulladék-vas áron is legalább 75.000.-Ft kárt okoztak a tulajdonosnak. Az elsődleges adatgyűjtések és a Szerencs Rendőrkapitányságra előállított személyek által elmondottak alapján megállapítható, hogy a cselekményt előzetesen jól megszervezve – fuvarossal, átvevővel és a nagy tömegű eltulajdonított tárgyak mozgatásához kellő mennyiségű emberi erőt felvonultatva – követték el. Az ügyben az eljárást a Taktaharkányi Rendőrőrs folytatja le, dolog elleni erőszakkal kisebb értékre elkövetett lopás bűntett miatt – adott tájékoztatást Mezősi Ákos r. százados őrsparancsnok-helyettes.

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Gyermekpszichiátria épül Miskolcon a kicsiknek
Miskolc - A tizenöt ágyas fekvőbeteg osztályon 18 éves korig gyógyítják majd a betegeket. tovább »
Gazdit keresünk
Miskolc - Kisállat oldalunkon minden héten bemutatunk néhány örökbefogadásra váró/vágyó kutyust, hogy [...] tovább »
Egy a kenyér
Tisztelgés és számvetés – lélek és ráció együtt hatja át az elkövetkező napokat, amikor az [...] tovább »
Szent István kultusza Miskolcon
Miskolc - Miskolc címere a város függetlensége óta államalapító királyunkat ábrázolja. tovább »
Így ünnepeltünk…
Miskolc - Archívumunkban nézelődtünk régi augusztus 20-ai képek után kutatva. tovább »
Augusztus 20-ai, miskolci évfordulók
Miskolc - Mozgalmas volt az augusztus 20-a körüli időszak Miskolc történelmében. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Farkas László duplázott a kerekesszékes tenisz ob-n
Budapest - Farkas László egyéniben és párosban is megnyerte a Győrben rendezett kerekesszékes tenisz országos [...] tovább »
Marci már a negyvenesek klubjában!
Winston-Salem - A nyíregyházi teniszező Winston-Salemben folytatja amerikai túráját. tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos ismét ranglistavezető párosban
Budapest - Babos Tímea ismét listavezető párosban a női teniszezők világranglistáján, miután egy helyet javított. tovább »
MLS – Stieber Zoltán ismét betalált
Budapest/Washington - A DC United magyar labdarúgója, Stieber Zoltán is gólt szerzett az észak-amerikai profi liga [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics karriercsúccsal a 40.
Budapest - Fucsovics Márton karriercsúccsal a 40. helyen álló a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott [...] tovább »
Winston-salemi tenisztorna – Nem Valkusz legyőzője lesz Fucsovics ellenfele
Budapest/Winston-Salem - A sorsolással ellentétben Fucsovics Márton nem Paolo Lorenzivel játszik a winston-salemi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása