Frissítve:

Piálásban a világ élvonalában vagyunk

Piálásban a világ élvonalában vagyunk
Nem kevés töményet kell legurítani annak a nemzetnek, aki a világ élvonalához akar tartozni, de ilyen tekintetben nekünk nincs szégyellni valónk – mutat rá a WHO friss statisztikája.

Az Egészségügyi Világszervezet kiadta friss, majd 400 oldalas tanulmányát bolygónk lakosságának alkoholfogyasztási szokásairól. Magyarország ebben a tekintetben még mindig a keleti blokkhoz tartozik.

Ha ránézünk az alábbi térképre, akkor bizony ott vagyunk a legsötétebb színnel jelölt országok között, ami konkrétan azt jelenti, hogy a 15 év feletti lakosság körében mért éves fogyasztásunk 12,5 liter felett van. Ilyen mutatókkal jobbára csak tőlünk keletre büszkélkedhetnek, úgy is fogalmazhatunk, hogy annyit iszunk egy év alatt mint egy sportosabb autó százon.

Az alkoholtérkép nem mutat semmi meglepőt, egy-egy nemzet “huzata” mindenhol összefügg az éghajlattal, illetve hogy az adott kultúra hogyan viszonyul az italhoz.

A WHO jelentésében levonja a konklúziót és kiadja a jelszót: további erőfeszítésekre van szükség, hogy az alkoholizmus által súlyosan fertőzött társadalmakat megvédjük annak káros hatásaitól.

grafika: Mashable




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása