2014.10.1 15:16; Frissítve: 2014.10.1 15:16


Jogerősen elítéltek fiatalokat egy fővárosi benzinkút és egy bolt kirablása miatt

Jogerősen elítéltek fiatalokat egy fővárosi benzinkút és egy bolt kirablása miatt
Szeged, 2014. október 1., szerda (MTI) – Jogerősen végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a Fővárosi Ítélőtábla szerdán több fiatalt, akik 2009 decemberében kiraboltak egy fővárosi benzinkutat, illetve egy élelmiszerüzletet.
hiba beküldése

A Szegedi Ítélőtábla az ügyben – kirendelés folytán – eljáró bírái a bűncselekményekhez tippet adó, jelenleg 45 éves gyáli férfit öt év börtönbüntetésre ítélték, az elkövetéskor már 19 éves vádlott pedig négy év börtönt kapott.

A hét vádlott közül öten 2009. december 18-án este együtt szórakoztak Budapesten. Hajnali két óra körül felvetődött, hogy “pénz kéne csinálni”. A gyáli férfi egy Üllői úti Mol-benzinkutat ajánlott. Előbb terepszemlét tartottak, majd ketten az arcukat sállal és kapucnival eltakarva bementek a benzinkúti shopba, egyikük egy pisztolyt vagy annak utánzatát az eladóra szegezte, és pénzt, valamint cigarettát követelt tőle. A rablók 75 ezer forintot és 7500 forintnyi dohányárut vittek el.

Öt vádlott december 23-án is találkozott, és amikor kiderült, hogy valamennyien pénzszűkében vannak, akkor a gyáli férfi tanácsára egy XX. kerületi élelmiszerüzlet kirablása mellett döntöttek. A terepszemle után a boltba is ketten mentek be, egy pisztolyutánzatot szegeztek az eladóra, ő átadta nekik a kassza tartalmát, 25 500 forintot.

Az utcán lesben álló gyáli férfit és az egyik fiatalt a rendőrök már menekülés közben, a bolt közelében elfogták, és később a többieket is letartóztatták.

A táblabíróság döntésével a felnőtt korú vádlottak esetében súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseket, egy fiatalkorú vádlott esetében próbaidőre felfüggesztette a szabadságvesztés végrehajtását, másikuknál pedig csökkentette a próbaidő tartamát.

– MTI –



XX. kerület.
MON.HU

További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása