Frissítve:

Pénztárgépek – NGM: a munkabizottság tehet javaslatot a módosításokra

Budapest, 2013. december 19., csütörtök (MTI) – A múlt héten felállított munkabizottság feladata, hogy az online pénztárgépekre történő átállás aktuális helyzetét folyamatosan monitorozza és az átállás elősegítése érdekében, akár az állami támogatás igénybevételével kapcsolatban is javaslatokat tegyen – válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-nek.

hiba beküldése

Az MTI arról kérdezte a tárcát, hogy változik-e az online pénztárgépek beszerzéséhez nyújtott 50 ezer forintos állami támogatás felhasználhatóságának az a feltétele, miszerint a támogatás csak azoknak jár, akik az online kasszát december 31-ig be is üzemelik.

A tárca emlékeztetett arra: a múlt héten munkabizottság jött létre annak érdekében, hogy az online pénztárgépekre való átállás minél gördülékenyebben és egyszerűbben, a vállalkozók, kereskedők számára minél kevesebb problémával haladjon. A munkabizottságban a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal munkatársain túl részt vesznek az online pénztárgépre való átállással érintett fontosabb ágazatok – például a turisztika, a gyógyszer-kereskedelem, a kiskereskedelem és az ásványolaj-forgalmazók – képviselői is.

Arról is beszámolt az NGM, hogy a szerdai adatok szerint 7195 pénztárgépet helyeztek eddig üzembe, azonban a NAV-hoz bekötött online pénztárgépek száma napról napra nő.

A múlt héten Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról is beszámolt, hogy több mint 120 ezer forgalmazói megrendelésről vannak adatok, a kereskedők döntő többsége tehát már beadta az igényét. A nagykasszás, PC alapú kasszák cseréjével – ami alapvetően a patikákat, benzinkutakat, nagy élelmiszerláncokat, turisztikai kiszolgálókat, szállodákat érinti – külön foglalkozott a bizottság. Mostanáig 16 nagykasszás, PC alapú engedélyt adtak ki, ez a folyamat is felgyorsul az év hátralévő részében.

Múlt héten csütörtökön, a munkabizottság megalakulásakor Parragh László, az MKIK elnöke elmondta, hogy a kiskasszák esetében a problémák jó részét már feltárták, csak finomhangolásra van szükség, a PC alapú gépek esetében ugyanakkor még az elején tart a folyamat. Beszélt arról is, hogy az adatátvitel díjára vonatkozóan mindenki számára pozitív megoldás kezd kirajzolódni. Hasonlónak látta a helyzetet az 50 ezer forintos támogatást illetően. Mint elmondta, nagyon sok olyan kiskereskedő van, aki szabályosan megrendelte a gépet, de még nem kapta meg, s nem tőle függ, hogy megkapja-e december 31-ig, a támogatás elszámolásának határidejéig. E téren is kezdeményezték egy életszerűbb, s a tisztességesen eljáró vállalkozókat semmiképpen sem sújtó megoldás bevezetését. Kezdeményezték azt is, hogy a NAV finomhangolja ellenőrzési módszertanát.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Sziget – Dua Lipa és a Gorillaz is fellép az idei Szigeten
Budapest - Az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua Lipa és a világ egyik legnépszerűbb virtuális [...] tovább »
Még nem múlt el a “hóveszély”
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az ország nagy részén továbbra is változó intenzitással havazik. A Magyar [...] tovább »
Ötmilliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Hell-csoport Szikszón
Szikszó - Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói [...] tovább »
Rendőrségi felhívás – Eltűnt egy 23 éves szerencsi lány
Szerencs - A Szerencsi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik egy 23 éves lány eltűnése [...] tovább »
Havazás – OKF: árokba csúszott járműveket mentettek a tűzoltók országszerte
Budapest - Országszerte árokba csúszott, az utakon keresztbe fordult járműveket mentettek kedd délelőtt a [...] tovább »
Havazás – Meteorológiai szolgálat: szerdán is csapadékos lesz az idő
Budapest - Várhatóan szerda éjfélig marad a csapadékos idő, a legtöbb helyen esni fog a hó - közölte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bódog Tamás: „Ezen a pályán, a játékosok, amit lehetett megtettek”
Mezőkövesd, Miskolc - „Sajnos, a látványos futball, amit terveztünk, az háttérbe szorult, az egyszerűség [...] tovább »
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC 1-2 (0-0)
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása