Frissítve:

Pénztárgépek – Az OKSZ támogatja és teljesíthetőnek tartja az új átállási határidőt

Budapest – 2014. augusztus 1., péntek (MTI) – Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) támogatja és teljesíthetőnek tartja az online pénztárgép átállás új, augusztus 31-i végső határidejét.

hiba beküldése

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a pénztárgép munkabizottság csütörtöki ülését követően közölte: a vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak, az átállást elmulasztó céget egymillió forintos bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és az üzlethelyiséget is bezárhatja 12 napra.

Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek pénteken elmondta: a szövetség támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy a pénztárgép átállás belátható határidőn belül lezáruljon, az új határidő a Magyar Közlönyben már megjelent.
Rámutatott: jelenleg mintegy 150 ezer online pénztárgép áll összeköttetésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), ami azt jelenti, hogy az átállás nagyrészt már lezajlott.

A pénztárgép forgalmazóknak elegendő kínálatuk van a még a kiskasszákból hátramaradt vállalkozásoknak – fűzte hozzá.
A pénztárgép munkabizottság ülésén a forgalmazók is részt vettek, és mindenki egységesen úgy ítélte meg, hogy a kiskasszák esetében teljesíthető a határidő. A nagykasszák esete annyiban más, mert nekik a meglévő számítógépes rendszerüket kell átalakítani az adóügyi ellenőrző egység beépítésével – hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy az adóhatóság már eddig is ellenőrizte az online átállást, melynek során méltányosan és körültekintően járt el, csak kirívó esetekben szabott ki bírságot. Így ha egy érintett minden tőle telhetőt megtett az átállás érdekében, akkor nem bírságoltak a revizorok, egyedi problémák azonban a jövőben is előfordulhatnak.

Elmondta: lényeges segítség az online pénztárgépek üzemeltetőinek, hogy meghatározott feltételek esetében az új kassza meghibásodásakor év végéig még a régi pénztárgép is használható, például ha a szerviz nem tud cserepénztárgépet biztosítani, vagy másképpen a kereskedő nem tud működni. A szervizeknek és a pénztárgép forgalmazóknak a meghibásodott online pénztárgép átvételéről és visszaszolgáltatásáról adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak.

Az eladótérben egyidejűleg az online-pénztárgép és a hagyományos régi pénztárgép nem tartható, az online-pénztárgép kijavítása után a régi pénztárgépet az üzlet eladóteréből kötelező eltávolítani.
Jelenleg egyértelmű, hogy a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket, mert ennek hatására nőtt a nyugtaadási fegyelem, és nőttek a költségvetés adóbevételei is – emelte ki.

A piacon a feketézés arányának csökkenése, a verseny tisztulása a szabályokat betartó kereskedőknek is kedvez: az aki nyugtát ad, annak az érdekeit nagyban sérti, ha a versenytársa nem ad nyugtát – mondta a főtitkár.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Nemzeti Földügyi Központot hoz létre a kormány
Budapest - Nemzeti Földügyi Központot (NFK) hoz létre a kormány, július 1-jétől ez az agrárminiszter [...] tovább »
A MÁV-nál aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztési megállapodást
Budapest - Aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztésről szóló megállapodást a MÁV Zrt. és a [...] tovább »
KKV-k a debreceni műszaki képzésben
Debrecen - Hazai villamosipari és energetikai kkv-kkal írt alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem (DE). tovább »
Átmeneti kimaradások a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatásaiban
Budapest - Átmeneti kimaradások vannak a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatásaiban. tovább »
EY: világszerte csökken a társasági nyereségadó
Budapest - Globálisan közel harmadával csökkent a társasági nyereségadó mértéke az elmúlt évtizedekben a Tax [...] tovább »
Az EU egyértelműbbé és átláthatóbbá tette az autóbérlés árképzését
Brüsszel - Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felhívását követően az ágazat öt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Győzött a Csata
Budapest - A Csata házigazdaként 22 ponttal legyőzte a Győr csapatát a női kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó versenyen
Budapest - Rekordlétszám, körülbelül tízezer induló várható az idei első Spartan akadályfutó versenyen, [...] tovább »
Április 29-ig eltiltva a kenézlői focista – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - A Magyar Labdarúgó-szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a [...] tovább »
360 fokos videó: Nem ütik, tartják
Nyíregyháza - Kezdők és a profik is megmérkőztek a mediball kupán. tovább »
Magyar-horvát – Az M4 Sport volt vasárnap este a legnézettebb TV-csatorna
Budapest - Az M4 Sport volt vasárnap este a legnézettebb magyar televíziós csatorna: 1 millió 359 ezren néztek [...] tovább »
Holender nyártól a Lugano FC csapatához igazol
Budapest - A magyar válogatott Holender Filip nyáron tíz év után elhagyja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása