Frissítve:

Peking visszautasítja Obamának a terrorellenes törvényt illető kifogásait

Peking, 2015. március 4., szerda (MTI) – Peking hevesen reagált Barack Obama amerikai elnöknek a kínai terrorizmusellenes törvénytervezetre vonatkozó bírálatára szerdán, megerősítve, hogy az adatvédelmet szolgáló titkosítási kódok kiadását csakis indokolt esetben és szigorú engedélyeztetési eljárás után kérhetnék a hatóságok.

hiba beküldése

Obama két nappal korábban a Reuters hírügynökségnek adott interjújában nehezményezte, hogy Kínában olyan törvény készül, amely adott esetben a hazaiak mellett a külföldi, köztük amerikai számítástechnikai vállalatokat is kényszerítené arra, hogy fedjék fel titkosítási kódjaikat, s ezáltal megfigyelhetővé, követetővé tennék a felhasználók tevékenységét.

A kínai parlament éves ülésszakának szóvivője, Fu Jing azzal hárította el az amerikai elnök aggodalmát, hogy a hivatkozott 19. paragrafus nem sérti az internetszolgáltatásban érintett külföldi vállalatok érdekeit. Azt hangoztatta, hogy a titkosítás feloldására vonatkozó kérelem kizárólag terrorcselekmények megelőzését és az azokkal kapcsolatos nyomozást szolgálhatja.

Az így szerzett információkat egyedül a közbiztonsági és nemzetbiztonsági szervek használhatják – mondta. Hozzátette: a nyugati országokban, köztük az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában bevett dolog, hogy az érintett vállalatoktól titkosítási módszereik kiadását kérik.

Fu “haladásnak” nevezte, hogy az Egyesült Államok kormánya figyelemmel kíséri a kínai törvényhozás folyamatát, de úgy vélte, Washingtonnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy teljes mértékben képben van a történések lényegét illetően. Egyúttal Peking készségét fejezte ki a témában a párbeszédre és az együttműködésre a kölcsönös tisztelet alapján, a “kettős mérce” elutasításával.

– MTI, Trebitsch Péter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása