Frissítve:

Peking elismerte kísérletét egy hiperszonikus fegyverrel

Peking, 2014. január 16., csütörtök (MTI) – Elismerte Kína csütörtökön, hogy hiperszonikus (a hangsebesség ötszörösénél is gyorsabban repülni képes) sikló légi járművel végzett kísérletet a közelmúltban, de a védelmi tárca közleménye azt is kiemelte, hogy az új fegyverkísérlet nem irányult az Egyesült Államok vagy más ország, célpont ellen.

hiba beküldése

A nemzetvédelmi minisztérium az ország területén végzett tudományos kísérletnek nevezte az eseményt, normálisnak minősítve azt. Peking azokra az amerikai médiajelentésekre reagált, amelyek a napokban beszámoltak egy Kína feletti, irányított hiperszonikus sikló járművel (HGV) végzett, sikeres múlt heti tesztről.

A sajtóhírt korábban az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon is megerősítette, de nem kommentálta. Szóvivője hivatalosan csak annyit közölt, hogy rendszeresen megfigyelik a külföldi védelmi cselekményeket, s tudomásuk van a történtekről.

A sajtóban megjelent információk szerint a szóban forgó eszközt interkontinentális ballisztikus rakétákkal viszik fel egy bizonyos magasságra, majd az képes a hangsebesség tízszeresére (12 ezer 359 kilométeres óránként sebességre) is felgyorsulni. Repülés közben irányt is tud változtatni és nukleáris robbanófej hordozására is alkalmas.

A Pentagon korábban idézett illetékese úgy vélte, hogy a kísérlet az amerikai rakétavédelmi pajzs áttörését célozza.

Megfigyelők az eset kapcsán továbbra is az amerikai és kínai védelmi erők közötti bizalmatlanságról beszélnek, s a kínai szakértők is ezzel magyarázzák az amerikai aggodalmakat. Hozzáteszik, hogy az Egyesült Államok mind a stratégiai fegyverek, mind a hagyományos haderő tekintetében vezető hatalom, Kína jelentős hátrányban van vele szemben.

A The Washington Free Beacon című lap, amely a témában az első hírt közölte, úgy tudja, hogy az Egyesült Államok, Oroszország és Kína folytat kutatásokat a hiperszonikus fegyverek területén, s India is végez hasonló irányú fejlesztéseket. Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokban kiemelten kezelik a hiperszonikus járművekkel történő kísérletezést, s a tavalyi pénzügyi évben összesen három ezekkel kapcsolatos programra, köztük tesztrepülésekre 200 millió dollárt fordítottak.

– MTI, Trebitsch Péter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Hercegi utód – Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
London - Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása