Frissítve:

Peking: a Tienanmen téri merényletet külföldről támogatták

Peking, 2013. november 1., péntek (MTI) – Kína belbiztonsági főnöke külföldi szeparatista csoportokkal hozta összefüggésbe a hét eleji Tienanmen téri incidenst, amelynek öt halálos áldozata és legalább 40 sérültje volt – derült ki pénteki kínai médiajelentésekből.

hiba beküldése

A Tiltott Város bejáratához közel a tömegbe hajtott egy terepjáró, és járókelőket elsodorva egy kőhíd korlátjának ütközött. A rendőrség közlése szerint az autót a benne ülő ujgur nemzetiségűek benzinnel felgyújtották, a sofőr és két utasa – a felesége és az anyja -, továbbá két turista meghalt.

A Peking szívében történteket hivatalosan terrorcselekménynek minősítették, az esethez kapcsolódóan öt embert őrizetbe vettek. A kommunista párt politikai bizottságában a közbiztonságot felügyelő Meng Csien-csu egy vele készült tévéinterjúban a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalmat nevezte meg olyan szervezetként, amely a merénylet hátterében áll.

A kínai hatóságok az akciót – csakúgy, mint Meng – szervezett és előre kidolgozott terrorcselekménynek nevezték. Meng hangoztatta, hogy szükségesnek tartja a nemzetközi terrorellenes összefogás szorosabbra fűzését, az elrettentés megerősítését a térség békéje és stabilitása érdekében.

A Hszincsinag-Ujgur autonóm terület függetlenségért küzdő Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM) 1990 és 2001 között több mint 200 terrorcselekményt követett el, amelyeknek legalább 162 halálos áldozata és több száz sérültje volt. Kínában 2009-ben hivatalosan terrorszervezetnek minősítették, és ezt tette 2011-ben az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió is.

A pekingi merénylet pontos indítékairól még nem jelentek meg információk, és az ETIM-re nézve terhelő bizonyítékokat sem mutattak be, de a kínai külügyi szóvivő hangoztatta: a Kína-ellenes terroristák nem mondtak le arról a szándékukról, hogy egy iszlám államot hozzanak létre. A szóvivő visszautasította, hogy e törekvésnek bármi köze lenne a kormány etnikai, vagy vallási politikájához.

A törökkel rokon nyelvet beszélő, muszlim vallású ujgur népcsoport tagjai, a körülbelül 21 milliós Hszincsiang őslakói jelenleg a terület népességének megközelítően 45 százalékát adják. Hszincsiangban időről időre fegyveres akciókkal, esetenként terrorcselekményekkel hívják fel magukra a figyelmet az ujgur lázadók, olykor vallási fanatikusok, illetve a terület elszakadását hirdetők.

Az utóbbi évek legsúlyosabb, közel 200 halálos áldozattal és csaknem 1700 sérülttel járó zavargása 2009 júliusában történt, amikor a terület székhelyén, Urumcsiban a han kínai lakosságra támadtak ujgurok. A városban rombolással, gyújtogatással jelentős károkat okoztak, az ügyben több halálos ítélet született.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szili: hitvállalással, közösségi kiállással lehet tenni a szabadságért és a függetlenségért
Léva - A hétköznapokban hitvállalással és közösségi kiállással lehet tenni a közösség szabadságáért és [...] tovább »
Donald Trump hűteni próbálja a Kim Dzsong Unnal tervezett csúcstalálkozóhoz fűzött várakozásokat
Washington - Donald Trump amerikai elnök vasárnap igyekezett hűteni a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel [...] tovább »
Föld napja – Szakértők: felgyorsultak a környezeti változások
Budapest - Az elmúlt időszakban felgyorsultak a környezetet érintő változások - hangoztatták szakértők az M1 [...] tovább »
Ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius császár mellszobrára bukkantak Felső-Egyiptomban
Kairó - Egy ritka Ozirisz-templomra és Marcus Aurelius római császár mellszobrára bukkantak régészek Egyiptom [...] tovább »
Hétfőn ismét sztrájkolnak az Air France dolgozói és a francia vasutasok
Párizs - Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia [...] tovább »
Elővigyázatosságból kiürítette a francia rendőrség Mont-Saint-Michelt, egy gyanús embert keresnek
Párizs - Újranyitották az Atlanti-óceán partján található Mont-Saint-Michel árapályszigetet vasárnap [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Divízió I-es jégkorong-vb – Olasz győzelem a lengyelek ellen
Budapest - Az olasz válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a lengyel csapatot a budapesti divízió I/A-s [...] tovább »
„Már a bajnoki cím jár a játékosok fejében…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában nyolc mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
“Az első félidőben elolvadtunk mint a vaj”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 23. fordulójában két [...] tovább »
„A csapat és a nézők egymásra találtak”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. tovább »
“Sorozatban ez a harmadik meccsünk amikor nem tudjuk hogy melyik kapura támadunk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 23. fordulója. tovább »
Férfi röplabda NB I – Debrecenben nyert a Pécs
Budapest - A Pécs 3-1-es győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a férfi röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása