Frissítve:

Pécsre kerül a rekordáron elkelt szecessziós Zsolnay váza

Pécs, 2013. december 19., csütörtök (MTI) – A pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben állítják ki január 8-tól azt az Apáti Abt Sándor tervezte nagy méretű szecessziós vázát, amely a Zsolnay kerámiák esetében rekordnak számító 19 millió forintos áron kelt el a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.

hiba beküldése

Mindezt Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere, a baranyai megyeszékhely országgyűlési képviselője jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Pécsett.

A politikus felidézte: a vázát Apáti Abt Sándor, a Zsolnay gyár egyik leghíresebb kerámiaművésze azzal a céllal tervezte, hogy bemutassák: a durva, nehezen formázható anyagnak tartott pirogránitból is tudnak reprezentatív műtárgyakat készíteni. A mintegy száz év után előkerült, egy méter magas, eozinmázas váza 10 millió forintos kikiáltási árról indult a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén. Kilenc ajánlat érkezett a tételre, végül a pécsi, önkormányzati fenntartású Janus Pannonius Múzeum Zsolnay Múzeuma élt elővásárlási jogával és megszerezte a védett műtárgyat.

Csizi Péter elmondta, a vázát január 8-án 14 órától vehetik szemügyre a látogatók bizonyos, előre meg nem határozott ideig a Zsolnay Kulturális Negyedben. A műtárgy tartós elhelyezéséről később gondoskodnak a Janus Pannonius Múzeum szakemberei. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy az alkotás ellenértékét a Janus Pannonius Múzeum saját erőből finanszírozta, de állandó kiállításának biztosításához a pécsi önkormányzat a jövőben támogatást nyújthat az intézménynek, ha az szükséges.

A Pécsre kerülő váza egyike volt az 1906-os milánói világkiállításon kitört tűzvészt túlélt kevés magyar műtárgynak. A szecessziós magyar iparművészet virágkorának csúcsműveit felvonultató magyar pavilon 1906. augusztus 3-án égett le, a műtárgyak több mint 90 százaléka elpusztult, a nagyméretű Zsolnay-vázát azonban sikerült kimenteni a tűzvészből.

A reprezentatív darabot röviddel a világkiállítás után egy külföldi vevő megvásárolta, majd sorsáról mintegy száz évig semmit sem lehetett tudni. A gránátalmafa körül táncoló meztelen nőalakokat ábrázoló, gazdag szimbólumrendszerrel dolgozó műremek 6-8 éve bukkant fel a németországi műkereskedelemben, akkor vásárolta meg jelenlegi tulajdonosa, aki most a Virág Judit Galériának kínálta fel értékesítésre a vázát.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Testrészek növesztésével kísérleteznek a kutatók
Miskolc - Az intelligens őssejtek pontosan tudják, hol keletkezett sérülés a szervezetben. tovább »
Költségvetés – Dömötör: minden kiemelt területre több forrás jut
Budapest - Előremutató az Országgyűlésben pénteken elfogadott 2019-es költségvetés, mert minden kiemelt [...] tovább »
Hétfőtől nyári szünet van az Alkotmánybíróságon
Budapest - Az Alkotmánybíróság (Ab) július 23-ától augusztus 31-éig ítélkezési [...] tovább »
Kampány indul a fiatalok digitális biztonsága érdekében
Budapest - Kampányt indít hétfőtől a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi [...] tovább »
Szerdán hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási ponthatárokat
Budapest - Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, [...] tovább »
Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei
Balatonfüred - A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vízilabda Eb – Spanyol győzelem, csoportmásodikként az olaszokkal játszik a magyar csapat
Barcelona - Az oroszok legyőzésével a házigazda spanyol válogatott nyerte a B csoportot, így a címvédő magyar [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Honvéd ismét legyőzte a Haladást
Budapest - A Budapest Honvéd 3-2-re nyert a vendég Swietelsky Haladás ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A Paks elleni sikerrel rajtolt a Mezőkövesd
Mezőkövesd - A Mezőkövesd hazai pályán 3-1-re legyőzte a Paksi FC együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga első [...] tovább »
Vízilabda Eb – Hollandia nyerte az A csoportot
Barcelona - Hollandia válogatottja 8-7-re legyőzte Görögország csapatát a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Magabiztos győzelemmel kezdett a bajnok Vidi FC
Felcsút - Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a bajnok MOL Vidi FC a 12. perctől emberhátrányban játszó [...] tovább »
DVSC: Calvente beállása pörgést és gólt is hozott
Debrecen, Felcsút - Soha rosszabb idénykezdést; egygólos győzelmet aratott a DVSC a Puskás Akadémia otthonában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása