Egy luxus limuzinban éli az életét, itt tárgyal a beosztottaival és ide hozza a nőket, többek közt Juliette Binoche-t, ha egy gyors numerára vágyik, és itt indul végzetes Odüsszeiája az elnök biztonsági emberei és a kapitalizmus ellen tüntető anarchisták által felbolygatott metropolisban. Cronenberg mindössze hat nap alatt készítette el a forgatókönyvet Don DeLillo regényéből, meghagyva annak hosszú filozofáló dialógusait, a pénzről, a kapitalizmus és a világ végnapjairól, melyek, ha nem is mindig hatnak természetesnek, de kétségtelenül mélységet adnak a látottaknak. Pattinsonra különösen sok van bízva, mivel a film minden egyes jelenetében benne van. A színész, saját bevallása szerint, két hétig görcsölt egy hotelszobában, mielőtt felhívta a rendezőt, hogy beszéljenek az általa alakított figuráról. Cronenberg, aki soha nem tart olvasópróbát a színészeivel, és nem próbálja a jeleneteket sem, végül is leült vele és csak annyit mondott: „Csak tanuld meg a dialógusokat, azokban van a figura. Aztán majd elkezdjük és meglátjuk.”
Szintén nem próbál a színészeivel Philip Kaufman sem, aki nem csak legújabb filmjét a Hemingway & Gellhornt kísérte el Cannes-ban, de kétórás, bejátszásokkal tarkított előadást is tartott ma délután az érdeklődőknek. A közönség legnagyobb meglepetésére a film két sztárja Nicole Kidman és Clive Owen is megjelentek a mesterkurzuson. Kidman egy tíz évvel ezelőtti interjúban azt nyilatkozta, hogy Philip Kaufman Kundera adaptációja, A lét elviselhetetlen könnyedsége a kedvenc filmje, de ez az a film, amiért a másik rendezőlegenda Stanley Kubrick is felhívta Kaufmant, hogy kifejezze nagyrabecsülését. Mivel három sorral ültem Kidman mögött, alkalmam volt közelről is megcsodálni a minden porcikájában és megmozdulásában igazi hollywoodi sztár szépségét és visszafogott eleganciáját. Kidman ezúttal egy fekete alapon fehér kockás ejtett vállú ruhában jelent meg, hátrafésült egyenes hajjal. A színésznő láthatóan továbbra is rajong Kaufmanért és filmjeiért. Csak úgy itta a rendező szavait, de egy óra távoznia kellett a Hemingwayt alakító Clive Owennel és a stáb többi tagjával együtt. Hogy ne zavarja meg az eseményt, Kidman kilépett tűsarkú szandáljából és mezítláb osont ki a teremből.
Váró Kata Anna
Cannes, 2012. május 25.