Frissítve:

Parkoló nyílik a Széchenyin, de nem ez az egyetlen újdonság

Papp László polgármester a keddi sajtótájékoztatón Papp László polgármester a keddi sajtótájékoztatón - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Kerékpárút épülne a debreceni Kishegyesi úton, ezért kezdődött meg a kerítések hátrább rakása a Pósa utca és a Határ út közötti részen, a páratlan oldalban – derült ki a polgármester sajtótájékoztatóján. Egyebek mellett azt is megtudtuk a város első emberétől, hogy a Dósa nádor tér átépítése várhatóan már májusban megkezdődik. A most ott parkoló autósok a Széchenyi utca elején, az Ítélőtábla melletti nagy, üres, megnyíló telken tudnak majd megállni.

hiba beküldése

Kerékpárút épül a Kishegyesi úton, ezért kezdték el néhány méterrel hátrább helyezni a kerítéseket a Pósa utca és a Határ út közötti részen, a páros oldalban az elmúlt hetekben – mondta Papp László, Debrecen polgármestere kérdésünkre a helyi útépítésekről szóló sajtótájékoztatóján. Dr. Gábor Zsombor, a debreceni Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője ezt azzal egészítette ki, hogy kisajátítási eljárások zajlanak a szóban forgó, néhány száz méter hosszú területen, az önkormányzat így igyekszik hozzájutni a beruházáshoz szükséges területekhez. A pénzt pályázati forrásból kívánják előteremteni.

A meglévőt hosszabbítanák

A város egyik leghosszabb utcáján, a Kishegyesi úton jelenleg csak a Segner tértől nagyjából a Tócóskert közepéig tart egy kerékpárút, amely ott bekanyarodik a lakótelepre. Azon túl a két keréken közlekedők, (meglehetősen balesetveszélyes módon) vagy az autókkal osztoznak a szélső forgalmi sávon vagy a járdán, a gyalogosokat zavarva bicikliznek.

Ahol szükséges nemcsak a kerítéseket, hanem a csatornabekötéseket is beljebb teszik a Kishegyesin | Fotó: Molnár Péter

A folyamatosan növekvő Határ úti ipari parkban található munkahelyekre tavasztól őszig naponta több százan kerékpárral érkeznek, illetve így mennek onnan hazafelé. A nyugati városrész lakóinak száma is emelkedik. A tervek szerint a most a Tócóskertben véget érő kerékpárutat hosszabbítanák meg a Határ útig.

Épülhet a kiskörút 3. része

A polgármester ezután arról is beszámolt, hogy a belvárosi nyugati kiskörút, még hiányzó 3. ütemének terület felvásárlása csaknem 1 milliárd forintba került. (Ez a szakasz a Csemete utca és a Hatvan utca között teremt majd közvetlen kapcsolatot.) – Reményeink szerint az ottani utolsó kisajátítási eljárások a napokban véget érnek – jelentette ki.

A folytatásban kiderült, hogy az önkormányzati vezető egyelőre nem tervezi a sétálóövezet kiterjesztését a Piac utcának a Kossuth – Széchenyi, illetve a Szent Anna – Miklós utca közzé eső részére. – Szüksége van még a városnak erre az útszakaszra. Biztosítani kell az ottani üzletek és lakások megközelítését – fogalmazott. Papp László szerint ha lezárnák a Piac utca ezen részét, ismét fel kellene vetni a Jászai Mari térre tervezett parkolóház kérdését, mert a Piac utcán parkoló járművek elhelyezését is meg kellene valahol oldani.

Parkoló az Ítélőtáblánál

Hozzátette: a Dósa nádor tér várhatóan májusban induló átépítése után a régi Városháza hátsó részén új épületszárnyat emelnek. Ez alá, illetve a Sas utca egy része alá, négyszintes mélygarázs épül, ahol több autónak lesz helye, mint most a Dósa nádor téren, illetve a Csapó utca elején.

A Dósa nádor tér átalakításának idején a most ott parkoló autósok a Széchenyi utca elején, az Ítélőtábla melletti beépítetlen területen tudnak majd megállni. A telket bérbe veszik a tulajdonostól – fűzte hozzá a polgármester.

OCs


Papp László a keddi sajtótájékoztatón
Debrecen - Sok ingatlantulajdonossal továbbra sem tud megegyezni a debreceni önkormányzat a Júliatelepen. Jelentős mértékben fejlődött Debrecen úthálózata 2015 és 2018 között. Papp László, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a város az elmúlt 4 évben elsősorban lakossági kez...

Több új út, csomópont és vasút is épül, illetve megújul a BMW-gyár közelében
Debrecen - A Közbeszerzési Értesítő részletesen ismerteti, milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy a közlekedés igazodjon a majdani debreceni BMW-gyár igényeihez. Eszerint a Debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó állami közúthálózat fejlesztésére vonatkozó terveket az Uvaterv...

A korszerűsített Dósa nádor tér is igazi közösségi hely lehet majd
Debrecen - A Dósa nádor tér átépítése idején a kivitelezőnek lehetővé kell tennie az érintett ingatlanok megközelítését, az árufeltöltést. Amint lesz kivitelező, egyeztetnek az ott lakókkal, vállalkozókkal, és idejében tájékoztatják őket. A tér elkészülte után 7 óráig lehet áruszállítás a Sas utca f...



További hírek a Debrecen hírei kategóriából
Kovács Roland nagy esélye
Debrecen, Nagyhalász - A Speedwolf Debrecen versenyzője is nyeregbe pattan az Eb Challengen. tovább »
Változik a közlekedés a hétvégi nagyvásár miatt
Debrecen - Tavaszi kirakodóvásárt rendeznek május 10. és 12. között Debrecenben, a Böszörményi úton. A [...] tovább »
Kitüntették a magyar labdarúgó szakembert
Debrecen, Frosinone - Az olasz-magyar utánpótlás programokban végzett munkáját ismerték el. tovább »
Ismer panelhű családot? Most jelentkezzen!
Debrecen - Jelképes vezetéknévvel, de valós élményekkel és családi történetekkel keresi a Modem [...] tovább »
Rég volt debreceni női bajnoka a muay thai-nak
Debrecen - Pallás Szimonetta, a DVSC bokszklub korábbi magyar bajnok, ifi Eb- és Bocskai-ezüstérmes bunyósa, aki [...] tovább »
Olvasóköri tagok tavaszi találkozója
Debrecen - Debrecenben tartották az Olvasókörök Országos Szövetsége tavaszi találkozóját és közgyűlését. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása