Frissítve:

Párizsi vérengzés – Zeman szerint a bevándorlóknak tisztelniük kell a befogadó ország szabályait

Prága, 2015. január 12., hétfő (MTI) – Az eltérő kulturális és vallási értékeket valló bevándorlóknak tiszteletben kell tartaniuk az őket befogadó ország szokásait. Ha ezt nem teszik meg, vissza kellene térniük abba az országba, ahonnan érkeztek – véli Milos Zeman cseh államfő.

hiba beküldése

Zeman a Deník című kelet-csehországi regionális napilap hétvégi számában megjelent interjúban, amelyre hétfőn a Novinky.cz hírportál hívta fel a figyelmet, a múlt heti párizsi mészárlás kapcsán kifejtette: mindenkinek az eredeti hazájában kellene élnie, ott kellene gyakorolnia vallását, s azt nem lenne szabad átvinnie más kultúrájú országokba, mert azzal megbontja az ottani hagyományos kulturális környezetet.

“Úgy fogalmaznék: ha nem tudjátok elfogadni a vendéglátó ország szabályait – és az újságírók meggyilkolása határozottan nem a szabályok elfogadása – térjetek vissza eredeti hazátokba” – jelentette ki a cseh elnök, amikor az újságíró azt kérdezte tőle, hogy a párizsi mészárlásra válaszul az Európai Uniónak nem kellene-e a határok lezárásával vagy a muszlimok hazatelepítésével reagálnia.

Zeman megjegyezte: bár a mai muzulmán radikálisok – és gyakran szüleik is – már Franciaországban, Németországban vagy Angliában születtek, valamiféle “genetikai függőség” mégis eredeti hazájukhoz fűzi őket. Az elnök szerint ezek az eltérő kultúrájú és vallású emberek “nem képesek integrálódni” az európai társadalomba.

“Ez nem kritika, ez megállapítás” – szögezte le Milos Zeman.

Néhány cseh politikus szerint, akik hétfőn reagáltak az interjúra, hiba lenne az elnök szavait úgy értelmezni, hogy az egy felszólítás a muszlimok vagy a bevándorlók kitoloncolására.

“Bár az elnök ismert egyedi megfogalmazásairól, ebben a nyilatkozatában nem látok semmiféle felszólítást a kitoloncolásra” – mondta Jan Zahradil, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt alelnöke a Novinky.cz portálnak.

Miroslav Kalousek, a jobboldali TOP 09 alelnöke szerint elfogadhatatlan, hogy Csehországban bármiféle vallás állami ideológiává legyen. “A muszlimoknak engedélyeznünk kell vallásuk gyakorlását, de azt nem lehet megengedni, hogy az állami ideológia ennek bármi módon alá legyen rendelve” – vélekedett a politikus.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kiürítenek egy több mint 400 lakásos épületet Dortmundban tűzbiztonsági okok miatt
Berlin - Kiürítenek egy több mint 400 lakásból álló épületegyüttest csütörtökön a németországi [...] tovább »
Magyarország a világ tizenöt legbékésebb országa között
London - A világ tizenöt legbékésebb országát, köztük Magyarországot bemutató cikket ismertetett [...] tovább »
Videó: 200-zal száguldó baseball-labda ütött ki egy kislányt
A New York Yankees-Minnesota Twins mérkőzést egy csúnya baleset árnyékolt be. tovább »
Ferenc pápa: az egyház késve lépett a pedofíliával szemben
Vatikánváros - Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel [...] tovább »
Ukrán oktatási törvény – Lázár: a kormány mindent megtesz a magyar érdekek védelméért
Budapest - A magyar állammal találja magát szemben az, aki a magyar érdekeket veszélyezteti - hangoztatta a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. szeptember 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Mindenkit leforrázott a végkifejlet
Kisvárda - Hiába a második félidő közepén meglévő négygólos előny, veszített a hazai premieren a kisvárdai [...] tovább »
Kettesfogathajtó-vb – Hölle Martin vezet a díjhajtás első napja után
Lipica - Hölle Martin áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a szlovéniai Lipicán zajló [...] tovább »
Videó: 200-zal száguldó baseball-labda ütött ki egy kislányt
A New York Yankees-Minnesota Twins mérkőzést egy csúnya baleset árnyékolt be. tovább »
Véletlenül lefutott egy félmaratont
Balmazújváros - „A sport az életem azon kevés területei közé tartozik, ahol inkább előnyt jelent a [...] tovább »
Női röplabda Eb – Salomoni: ki kell használni az ellenfél gyengeségeit
Baku - Alberto Salomoni szövetségi kapitány szerint kíméletlenül ki kell használnia a magyar női [...] tovább »
Végigfutja a Duna partvonalát Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló
Budapest - A világon elsőként futja végig a Duna teljes, háromezer kilométer hosszú partszakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása