Frissítve:

Párizsi vérengzés – Benjámin Netanjahu megemlékezett a párizsi zsidó kóser boltnál

Párizs, 2015. január 12., hétfő (MTI) – Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn látogatást tett annál a párizsi zsidó kóserboltnál, ahol három nappal ezelőtt négy zsidó túszt megölt az egyik dzsihadista.

Az óriási rendőri védelemmel és külügyminisztere, Avigdor Liberman kíséretében érkező izraeli kormányfőt Bibi, Bibi (becenevének) kiabálásával fogadta a tömeg. Netanjahu mintegy tíz percig marad a helyszínen, ahol gyertyát gyújtott és elhelyezte a megemlékezés virágait a pénteki túszejtés áldozatainak emlékére. Eközben az emberek a Marseillaise-t, a francia himnusz dúdolták.

Az üzlet előtt péntek óta több száz gyertya ég, hasonlóan a terrortámadás többi helyszínéhez és a párizsi République (Köztársaság) térhez.

Netanjahu mintegy ötven ország állam- és kormányfőjével együtt vasárnap részt vett a terrorizmus elleni tömegfelvonuláson, késő este pedig a párizsi nagyzsinagógában méltatatta a francia vezetőket az antiszemitizmussal és terrorizmussal szembeni szilárd kiállásukért, és köszönetet mondott egy muszlim férfinak, aki több zsidónak megmentette az életét a párizsi kóser boltban történt túszejtés idején.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Paksi bővítés – Roszatom-vezér: 2019-ben vagy 2020-ban indulhat meg a betonozás
Moszkva - A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Közel 20 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki Németországból október végéig
Berlin - Csaknem húszezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki október végéig Németországból a Berliner [...] tovább »
Francia zavargások – A franciák továbbra is támogatják a sárgamellényeseket, de megosztottak a tüntetések folytatását illetően
Párizs - Jóllehet a franciák továbbra is támogatják a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető [...] tovább »
Felmérés: az EU szerepe kulcsfontosságú a migrációs és a biztonsági kérdések megoldásában
Brüsszel - A legtöbb európai úgy véli, hogy az Európai Unió (EU) szerepe kulcsfontosságú az előttünk álló [...] tovább »
Szlovénia történetében először került nő a rendőrség élére
Zágráb/Ljubljana - Tatjana Bobnart bízta meg a szlovén kormány kedden az országos rendőr-főkapitányság [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Rendőrökre támadtak Németországban egy menedékkérőket befogadó állomáson
Berlin - Rendőrökre és biztonsági emberekre támadtak menedékkérők kedden a németországi Bambergben egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása