Frissítve:

Pályázat innovatív kezdő vállalkozásoknak

Budapest, 2013. július 4., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) közreműködésével 2,1 milliárd forintnyi pályázati forrásból épülhet tovább a startup ökoszisztéma Magyarországon – közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a NIH akkreditációs szervezetként pályázatot hirdet az “Akkreditált Technológiai Inkubátor” (ATI) cím elnyerésére. Cél a nemzetközi piacokon is versenyképes magyar, vagy a környező országokban elért kutatás-fejlesztési (K+F) eredményekre alapuló startup vállalkozások felkarolása.

Az ATI az innovatív, de még termékkel piacon nem lévő startup cégek felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segíti és tőkebefektetést is vállal. A 2,1 milliárd forintnyi állami kockázati tőkére csak olyan ATI pályázhat, amelynek a magántulajdonosa a saját tőkéjéből is pénzt tesz a technológiai vállalkozásba.

Az ATI cím odaítéléséhez a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 15.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Jelentős közlekedési fejlesztések a BMW kapcsán
Debrecen - A BMW debreceni autógyárának építése kapcsán, kormányzati forrásokból, komoly infrastrukturális [...] tovább »
Nagy István: nincs sikeres agrárium sikeres élelmiszer-feldolgozás nélkül
Budapest - Nincs sikeres agrárium sikeres élelmiszer-feldolgozás nélkül - az élelmiszeripar stratégiai ágazat, [...] tovább »
Szijjártó: helyre kell állítani az EU-orosz gazdasági együttműködést
Budapest - A világkereskedelemben háború látszik kirajzolódni, ezért Európának az lenne az egyértelmű [...] tovább »
Közgazdász: nőtt a fogyasztás, csökkent a munkanélküliség és tart a turizmus lendülete
Budapest - Az év első kilenc hónapjában nőtt a fogyasztás Magyarországon, ami mögött egyebek között a [...] tovább »
Néhány éven belül megnégyszereződhetnek a sportturisztikai bevételek egy felmérés szerint
Budapest - Néhány év alatt megnégyszereződhetnek a sportturizmusból származó bevételek, Budapest aktuális [...] tovább »
MÁV-Start: december 9-én lép hatályba a 2018/2019-es menetrend
Budapest - A 2018/2019-es vasúti menetrend december 9-én lép életbe, amely már letölthető a MÁV-csoport [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sakkvilágbajnoki döntő – Harmadjára is döntetlen
London - Ahogy az első kettő, úgy hétfőn a harmadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Dániában készül a magyar válogatott
Budapest - A magyar férfi kézilabda-válogatott Dániában készül a januári, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. tovább »
Sós Barnabás újabb győzelme
Debrecen - Nemesvámoson folytatódott a Mezei futó Magyar Liga-sorozat. tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics karriercsúccsal 37., Djokovic maradt az élen
London - Fucsovics Márton egy helyet javítva, egyben karriercsúcsot elérve 37. helyen áll a férfi teniszezők [...] tovább »
DSC-SI: egy arany, hat döntős hely a rövidpályás úszó ob-n
Debrecen - A DSC-SI hét úszóval vett részt a százhalombattai versenyen. tovább »
DVTK: „A csapat nagyon jól játszott, de sajnos kiengedtük a kezünkből a győzelmet”
Miskolc - Női labdarúgás NB I, 10. fordulójában döntetlent játszott Diósgyőri VTK. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása