Frissítve:

Pályázat a Filmtett erdélyi nyári alkotótáborába

Bukarest, 2015. február 13., péntek (MTI) – A Filmtett Egyesület 14. alkalommal hirdeti meg nyári alkotótáborát, amelyre első körben forgatókönyvírásra és rendezésre jelentkezhetnek 18 és 28 év közötti fiatalok – közölte pénteken az erdélyi civil szervezet.

hiba beküldése

Az egyesület az idén is két részre osztotta a jelentkezési időszakot, így első körben forgatókönyvíró-rendező csoport számára írtak ki pályázatot. Ennek 9 nyertesét egy ingyenes forgatókönyv-fejlesztői továbbképzővel segítik filmjük előkészítésében. A forgatókönyv-fejlesztő továbbképzőt május 7. és 10. között tartják Kolozsváron, mentorok Török Zita és Kovács M. András gyakorló forgatókönyvírók és dramaturgok lesznek.

A filmtervek idei témája a tükör, ehhez a motívumhoz kell a fogalom bármilyen szorosabb vagy átvittebb értelmében kapcsolni a forgatókönyveket.

A 9 közül 4 rendezőjelölt lehetőséget kap arra, hogy filmjét a nyári alkotótáborban a többi résztvevővel együttdolgozva és -tanulva leforgassa. A 14. Filmtett Workshop elnevezésű alkotótábor augusztus 4. és 14. között az erdélyi Nyárádszentlászlón zajlik, a cél az, hogy az utolsó estére elkészüljön a tükör vezérmotívum alapján egy szkeccsfilm.

A forgatókönyvíró és rendező csoportba jelentkezni akarók március 8-ig nyújthatják be pályázatukat.

A workshop többi csoportjára érvényes pályázati felhívás márciusra várható. A szervezők közlése szerint az alkotótábor szerkezete alapvetően változatlan a tavalyhoz képest, jelenleg még zajlik a csoportvezetőkkel az egyeztetés.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
KSH: 4,3 százalékosra csökkent a munkanélküliség
Budapest - 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami 82 ezerrel alacsonyabb az [...] tovább »
Elszökött egy az Egri Törvényszékre beidézett vádlott
Budapest - Elfogatóparancsot adtak ki egy vádlott ellen, aki ahelyett, hogy megjelent volna az Egri Törvényszéken [...] tovább »
Csökken a benzin, nő a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Novák Katalin: fiatalok vidéki letelepedését segítő pályázat indul
Budapest - A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon [...] tovább »
Roma vagy? Legyél szakács!
Budapest - Rendőr, ruházati eladó, fodrász vagy műkörmös. Ezek az álomszakmák a hátrányos helyzetű roma [...] tovább »
Momo
Semmiképp sem erőltetném a hasonlatot Émile Ajar – eredeti nevén Roman Kacew – Előttem az élet című annak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong MOL Liga – Az Újpesttel küzdenek a miskolciak az elődöntőben
Budapest/Debrecen/Miskolc, 2017. február 27., hétfő (MTI) - A címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék [...] tovább »
Jól halad a veszprémi Palmarsson felépülése
Budapest - Jól halad a Telekom Veszprém izlandi kézilabdázója, Aron Palmarsson felépülése. tovább »
Tolnai Tibor remekelt a bowlingdöntőben, meg is nyerte
Debrecen - Országos versenyeken képviselte Debrecen színeit a Cívis Egyesület két versenyzője. Ábrók Andrea a [...] tovább »
Benkó Barbara harmadik lett egy kiemelt hegyikerékpáros versenyen
Budapest - A hegyikerékpáros Benkó Barbara szakaszgyőzelme után harmadikként zárt összetettben a ciprusi [...] tovább »
Rapport középmezőnyben zárt a sakk GP első állomásán
Sardzsa - Rapport Richárd ötvenszázalékos mérleggel a középmezőnyben zárt a sakk Grand Prix-sorozat első, [...] tovább »
DVSC vs. DVTK: keddtől kaphatók a jegyek
Debrecen - A DVSC labdarúgó csapata a Diósgyőr ellen, március 4.-én szombaton, 15 óra 30 perctől játssza [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása