Frissítve:

Palkovics: szintet lép a magyar autóipar

Budapest – Szintet lép a magyar autóipar, cél, hogy a gyártás mellett Magyarország élen járjon a technológiák fejlesztésében is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás szerdai megnyitóján.

hiba beküldése

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban rendezett kiállításon a miniszter – aki az esemény fővédnöke – hozzátette, a kormány támogatja, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállatok az autóiparban is a termelési és értékláncban minél magasabb hozzáadott értéket tudjanak előállítani, saját szellemi termékkel legyenek képesek megjelenni.

Palkovics László hangsúlyozta, az autóipar a magyar gazdaság hajtómotorja, lehetővé teszi, hogy a gazdaság növekedése tartósan 4 százalék felett legyen.

Kiemelte, Magyarország a járműipar számára kedvező helyszín, ezt mutatják az itt lévő autógyárak fejlesztései.

Palkovics László szólt arról, hogy a nemzetközi és a hazai járműipar jelentős kihívások és változások előtt áll. Példaként említette az autók károsanyag kibocsátására vonatkozó jelentős csökkentés végrehajtását.

A miniszter kiemelte, a digitalizáció, az Ipar 4.0 a járműgyártásban is magával hozza a különböző iparágak összekapcsolódását, az 5G technológia, a Big Data lehetővé teszi a járművek valós idejű kommunikációját, ezzel a meglévő közúti infrastruktúra hatékonyabb kihasználását, a forgalomsűrűség és a balesetek számának mérséklését.

Palkovics László hangsúlyozta, a magyar gazdaságpolitika kiemelt stratégiai célja a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása.

Ismertette, hogy Magyarország 2016-ban erre a területre nemzetgazdasági szinten a GDP 1,22 százalékát, több mint 427 milliárd forintot fordított. Az előzetes adatok szerint 2016-hoz képest 2017-ben 90,1 milliárd forinttal, 21,1 százalékkal emelkedtek Magyarországon a K+F ráfordítások, és elérték a 517,3 milliárd forintot, a GDP 1,35 százalékát.

Az innovációs és technológiai miniszter kitért arra, hogy az elmúlt időszakban évente átlagosan mintegy 500 000 személygépkocsit gyártottak Magyarországon, amely a BMW-beruházásnak köszönhetően növekedni fog a jövőben.

A miniszter szerint a BMW magyarországi gyárépítési döntése megerősítette, hogy a magyar gazdaságpolitika jó irányba tart, érdemes volt bevezetni Európa legalacsonyabb 9 százalékos vállalati nyereségadóját, valamint a duális képzést.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, az autógyártásban forradalom zajlik, az iparág jelentős innovációt valósít meg, a 4.0 elérte az ágazatot, és motorjává vált a változásoknak, és ezt a folyamatot követi az Automotive kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvények.

A rendezvényen 15 ország 236 kiállítója mutatkozik be, a szervezők tízezernél is több látogatóra számítanak.

A kiállításhoz kapcsolódó konferenciák középpontjában a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás, az elektromos hajtás és az ipar 4.0 áll.

Az Automotive Hungary társrendezvénye a járműipari fenntartás területét bemutató Autotechnika-Autodiga szakkiállítás, valamint a járműipar és a felsőoktatásban tanulók kapcsolatát erősítő Techtogether verseny.

A Hungexpo Zrt. az idén először hirdette meg az Automotive Hungary kiállítás innovációs termékdíj pályázatot négy kategóriában, a nagydíjakat és a különdíjat a megnyitón adták át.

A kiállítás innovációs nagydíját szerszámok kategóriában a Hoffmann Hungary Quality Tools Kft. , szoftver kategóriában a Varinex Informatikai Zrt., ipari logisztika kategóriában a Szkaliczki Kft., a 3D nyomatás kategóriában a Stratasys GmbH kapta meg. Különdíjban részesült a Vendinvest Magyarország Kft.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában Budapesten
Budapest - Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Gyalogos vesztette életét egy balesetben Polgárnál
Polgár - Egy személygépkocsi ütötte el a polgári nőt - adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Halász: ismét beigazolódott, hogy a migráció veszélyt hoz Európára
Budapest - A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki [...] tovább »
OGY – A kormány benyújtotta a 2021-es népszámlálásról szóló törvényjavaslatot
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 nyarán tarthatja a következő országos népszámlálást. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása