Frissítve:

Palkovics László: több mint háromszáz kancellári pályázat érkezett

Budapest, 2014. augusztus 15., péntek (MTI) – A 29 felsőoktatási intézmény kancellári tisztségére jóval több mint háromszáz pályázat érkezett az oktatásért felelős tárcához – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára a Magyar Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

A pályázók között egyaránt megtalálhatóak vállalatvezetők, banki, felsőoktatási és államigazgatási szakemberek. A tárcának az a célja, hogy október végéig valamennyi intézménynél megkezdjék a munkát a gazdálkodásért felelős kancellárok – közölte Palkovics László.

A politikus elmondta, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ősz végéig elvégzi valamennyi felsőoktatási intézmény gazdasági átvilágítását. A vizsgálatsorozatból leszűrhető általános tapasztalatokat pedig hasznosítják majd munkájuk során a kancellárok – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a tárca az év végéig be akarja nyújtani a kormánynak az új felsőoktatási stratégiát. A stratégia megfogalmazása előtt végiglátogatja az intézményeket, annak érdekében hogy a stratégiai elképzeléseiket beépítsék a készülő dokumentumba – mondta Palkovics László.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Figyeljünk a babák érzékenységére!
Budapest - A laktózérzékenység főként a felnőtteket, a tejfehérje-allergia a kisbabákat érintheti. tovább »
Dietetikus: idősödő korban is figyelni kell az étrendre
Budapest - Idősödő korban is figyelni kell az étrend kialakítására - hangsúlyozta Tajti Éva, a Semmelweis [...] tovább »
Nem okoz komoly gondokat a havazás, a közutak járhatóak
Budapest - Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás, a fő- és mellékutak burkolata jellemzően vizes, vannak [...] tovább »
A Dal 2018 – Az AWS nyerte a második elődöntőt
Budapest - Az AWS és a Viszlát nyár című szerzemény nyerte 46 ponttal a közmédia dalválasztó showműsora, A [...] tovább »
Elhunyt Balás-Piri László, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke
Budapest - Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László '56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a [...] tovább »
Új irodalmi ünnepnap
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csak üdvözölni lehet, hogy a nap mint nap szirmot bontó művirágok özöne [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jön a tizennegyedik Latyakfutás
Bogács, Bükkzsérc, Cserépfalu - Tizennegyedik alkalommal rendezik meg február 24-én a Bo-Cse-Bükk Latyakfutást. tovább »
Közönségtalálkozót tartott Bódog Tamás
Miskolc - Kötetlen szezonnyitó közönségtalálkozót tartott a Szinvaparkban található DVTK Shopban a DVTK [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – A svéd női curlingcsapat a britek ellen sem hibázott
Budapest, Kangnung - Svédország együttese ötödik meccsét követően is veretlen a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az esélyes norvégok nyerték a férfi sífutó váltót
Phjongcshang - Nem történt meglepetés a férfi sífutók vasárnapi 4x10 kilométeres váltóversenyében, miután a [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Hirscher második aranya
Phjongcshang - Marcel Hirscher a kombináció után vasárnap az óriás-műlesiklást is megnyerte a phjongcshangi [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Német győzelem a férfi jégkorongozóknál
Budapest, Kangnung - A német csapat szétlövéssel 2-1-re győzött Norvégia ellen a phjongcshangi téli olimpia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása