Frissítve:

Palkovics: a Debrecen 2030 program alapvetően változtatja meg a keleti régiókban élők mindennapjait

Budapest – Alapvetően változtatja meg a keleti régióban élők mindennapjait a Debrecen 2030 program, amelynek célja, hogy a hajdú-bihari megyeszékhelyet 12 éven belül az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá tegye – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten.

hiba beküldése

Debrecen északnyugati gazdasági övezete ipari és infrastrukturális beruházásainak előkészítése, megvalósítása érdekében együttműködési, támogatási megállapodást írt alá a miniszter Papp Lászlóval, Debrecen polgármesterével.

Palkovics László elmondta, a megállapodás alapján a kormány 130 milliárd forinttal támogatja a közúti és vasúti fejlesztéseket, valamint a közműberuházásokat.

Papp László kiemelte, Debrecen történetének legnagyobb összegű támogatását írták alá, és hozzátette, a város növekedésének alapja a gazdaság, az elmúlt három évben 500 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, és 6000 új munkahelyet hoztak létre.

Az innovációs és technológiai miniszter kitért arra, hogy a kormány az önkormányzatokkal kötött megállapodások révén segíti a magyar települések és vonzáskörzetük fejlődését. Példaként említette a fővárosi önkormányzattal nemrégiben aláírt mintegy ezer milliárd forintos fejlesztési csomagot, a 23 megyei jogú városra kiterjedő Modern Városok Programot, amely 3500 milliárd forint forrást tartalmaz, valamint a Magyar Falu Programot.

Palkovics László szólt arról, hogy a kormányzati szándék megvalósíthatóságának egyik legfontosabb visszajelzése a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi beruházási hajlandósága, 2018-ban ennek leglátványosabb példája a BMW beruházási döntése volt. A nemzetközi nagyvállalatok beruházásaik révén új munkahelyeket teremtenek, fejlett technológiát, munkakultúrát hoznak, segítik a kis- és középvállalatok fejlődését Magyarországon.

Debrecenben az elmúlt időszakban stratégiailag kiemelt iparágakban, a járműipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia, az infokommunikáció területén valósultak meg jelentős beruházások, és a városban lesz a tervezett hat Science Park egyike – mondta a miniszter.

Papp László polgármester rámutatott arra, hogy Debrecen fejlődése az egész régió versenyképességét javítja. Kitért arra, hogy célul tűzték ki a lakosság számának növekedését, szeretnék, ha elérné a 300 ezret. Hozzátette: a városban jelenleg 70 ezer diák tanul, a munkaerőt az oktatási intézményeikre építve kívánják biztosítani, 2030-ra a városban tanulók száma elérheti a 100 ezret.

Kérdésre válaszolva Palkovics László elmondta, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) amerikai diplomát adó képzése megy el Budapestről, a többi része marad. A munkaidőkeret tervezett emelésével kapcsolatban pedig úgy vélekedett, lehetőséget kell adni arra, hogy akik többet akarnak dolgozni és keresni, ezt megtehessék.

Papp László kérdésre válaszolva elmondta, terveik szerint Debrecen a fejlesztések révén régióközpont lesz, és erősödni fog az iskolaváros jellege.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
EU-csúcs – Az EU meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat
Brüsszel - Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági [...] tovább »
Lemaradásban van a dízelautók szoftverfrissítése Németországban
Berlin - Lemaradásban vannak a német autóipari vállalatok a dízelautók motorvezérlő szoftverének a [...] tovább »
Karácsony – Az éves halértékesítés harmada karácsonyra esik
Zalaegerszeg - Az éves halértékesítés 30-32 százaléka a karácsonyi időszakra esik, a kereskedelemben a jó [...] tovább »
NAK: meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének határidejét
Budapest - Elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az illegálisan [...] tovább »
A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui [...] tovább »
A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Miskolctapolcai Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében megkezdődött a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása