Frissítve:

Pálffy Ilona: nem fordulhat elő, hogy valaki mások nevében adhasson le szavazatot

Budapest, 2013. július 28., vasárnap (MTI) – Nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot a választáson – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek, cáfolva azt, hogy választási csalást lehetővé tévő technikai megoldások lennének a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban.

hiba beküldése

Az Együtt-PM vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona. A választások lebonyolításáért felelős szerv vezetője e szerint így fogalmazott a külhonban élő, kettős állampolgárok szavazataival kapcsolatban: azokat eljuttathatja “(…) a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán.”

Az Együtt-PM hangsúlyozza, hogy bárkiről is legyen szó, ha mindenféle igazolás nélkül, akár mások nevében is adhat le szavazatot, akkor azzal sérülhet a választás tisztasága, ha viszont beazonosítható, hogy mely szavazat kihez tartozik, azzal sérülhet a választás titkossága.

Pálffy Ilona az MTI-nek vasárnap hangsúlyozta, hogy mindenütt a világon szavaznak levélben. A választási eljárási törvény tartalmazza ennek szabályait.

Ez úgy történik, hogy a szavazólapot beteszik egy teljesen üres borítékba, amire nincsen ráírva semmi. Ezt a lezárt borítékot pedig belerakják egy másik borítékba, amelyben benne van az, hogy ki az, aki szavazott.

Ezt a levélcsomagot kell feladni a Nemzeti Választási Iroda címére. Azt, hogy abban mi van, hogy ki kire vagy melyik pártra szavazott, senki nem láthatja. Ugyanis a levelek feldolgozásakor csak a külső borítékot bontják fel, amelyben ott van a neve annak, aki szavazott, megnézik, hogy valóban regisztrált-e a választásra, és megfelel-e minden feltételnek, például, hogy a belső boríték le van-e ragasztva.

Hangsúlyozta, ennél a feldolgozásnál minden pártnak a megfigyelője ott lehet – tette hozzá. Mint mondta, a belső borítékokat senki nem nézheti meg.

A lezárt, azaz a szavazatokat tartalmazó belső borítékokat “egy nagy kupacba” összegyűjtik, és majd csak a választás estéjén, a szavazás befejezése után nyitja ki azokat a választási bizottság – hangsúlyozta Pálffy Ilona.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Nem tudni, mi mindent művelhettek még a Balmazújvárosnál megtalált kiskutyával
Balmazújváros - Másfél kilós kolonccal a nyakában találtak egy alig háromkilós kistestű kutyát a [...] tovább »
A lakosság negyede fizetne mobilról is
Budapest - A 30-40 év közöttiek élnének leginkább a lehetőséggel. tovább »
NGM: enyhén csökkent a munkabalesetek száma, de nőtt a halálos kimenetelűeké az első fél évben
Budapest - Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en [...] tovább »
Óvatosságra inti a Nébih az interneten tűzifát vásárlókat
Budapest - Internetes vásárlás helyett biztonságosabb a helyi erdőgazdálkodóktól tűzifát vásárolni, mivel az [...] tovább »
Rendőrség: megszüntették az nyomozást az “etikus hekker” ügyében
Budapest - A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást megszüntette az "etikus hekker" ügyében, [...] tovább »
Erdőtüzek oltására készül fel a katasztrófavédelem
Budapest - Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bevágtatott a vb-döntőbe
Varsó, Nyíregyháza - A lengyelországi futamgyőzelemmel jutott ki az egyesült arab emírségekbeli Abu-Zabiba. tovább »
Kültéri fitneszpark készült Keresztesen
Mezőkeresztes - Átadták Mezőkeresztes új kültéri fitnesz­parkját a keresztespüspöki játszótér melletti [...] tovább »
3×3 World Tour Masters: sok múlik azon, hogy milyen csoportba kerül a magyar csapat
Debrecen - Nem tudtak együtt készülni, ettől még nem esélytelenként szállnak harcba. tovább »
Karnevál Kupa: három nap, kétezer gyerek és majd’ négyszáz meccs Debrecenben
Debrecen - A magyar gárdák mellett érkeztek még például Ukrajnából, Romániából és Szlovákiából is együttesek. tovább »
Európa Liga – Kedvező helyzetből várja a visszavágót a Videoton
Felcsút - Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt [...] tovább »
Universiade – Simán jutottak negyeddöntőbe a férfi vízilabdázók
Budapest/Tajpej - A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyed győzelmet aratott a Koreai Köztársaság ellen a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása