Frissítve:

Pakisztánba utazik az amerikai védelmi miniszter

Washington, 2013. december 8., vasárnap (MTI) – Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter hétfőn Pakisztánba utazik – közölte vasárnap a Pentagon.

Hagel négy év óta az első amerikai védelmi tárcavezető, aki felkeresi a dél-ázsiai országot. A Pentagon első embere találkozik majd Rahíl Saríf altábornaggyal, a pakisztáni haderő vezérkari főnökével.

Saríf tábornokot november végén nevezte ki vezérkari főnökké Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök a posztot hat éven át betöltő Asfak Pervez Kajáni tábornok helyére, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy megromlottak az amerikai-pakisztáni katonai kapcsolatok.

Carl Woog, Hagel szóvivője emlékeztetett rá, hogy az amerikai védelmi miniszter az év folyamán találkozott a pakisztáni kormányfővel, amikor az Washingtonban tett látogatást. Szavai szerint a Pentagon vezetője “az őszinte és produktív” megbeszélések folytatására számít a kétoldalú biztonsági partnerségről és arról, hogy miként kezeljék a mindkét országgal szembeni fenyegetéseket.

Hagel iszlámábádi tárgyalásainak napirendjén szerepel majd Afganisztán kérdése is.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem
Washington - Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint [...] tovább »
Videó: A természet nagy úr – Ijesztő felvétel az Alpokban hömpölygő lavináról
Az Alpok osztrák magaslatain 5 méternél is magasabb hóvastagságot mértek, a Tátra szlovák oldalán pedig több [...] tovább »
Több mint tízezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Brüsszelben
Brüsszel - Több mint tízezer fiatal tüntetett a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért csütörtökön [...] tovább »
Brexit – Európa a rendezetlen Brexit felé halad a külföldi lapok szerint
Berlin, Róma, Zágráb, Pozsony - A rendezetlen Brexit veszélyire figyelmeztettek csütörtöki kommentárjaikban a [...] tovább »
Videó: 21 motorból, 6 autóból és egy különleges Merciből áll Kim Dzsongun konvoja
Az észak-koreai vezető Pekingben járva mutatta be díszes kíséretét. tovább »
Kercsi incidens – Az EU az ukrán katonák szabadon bocsátására szólította fel Moszkvát
Brüsszel - Az Európai Unió (EU) valamennyi fogva tartott ukrán haditengerész szabadon bocsátására szólította [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Labdarúgó NB I – Negyvenszeres szlovák válogatott védőt igazolt a Haladás
Budapest - Saláta Kornél személyében negyvenszeres szlovák válogatott labdarúgóval erősített az OTP Bank [...] tovább »
Dakar-rali – Al-Attijah harmadik összetett sikere, Szalayék a 20. helyen zártak
Lima - A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit, amelyet [...] tovább »
Paksra igazolt Könyves Norbert
Debrecen - Ahogyan azt sejteni lehetett, Könyves Norbert közös megegyezéssel szerződés bontott a DVSC-vel – a [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Egyiptom válogatottja öt góllal legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása