Frissítve:

P. Tamás pere – Elsőfokú ítélet várható

A Prisztás-gyilkosság miatt megvádolt P. Tamás (középen) az ellene és két társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2014. február 10-én. A Prisztás-gyilkosság miatt megvádolt P. Tamás (középen) az ellene és két társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2014. február 10-én. - © MTI Fotó: Bruzák Noémi
Budapest, 2014. február 10., hétfő (MTI) – Elsőfokú ítélet várható ma a Prisztás József megölésével vádolt P. Tamás és két társa ügyében a Fővárosi Törvényszéken.

A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint P. Tamás adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc csalta a helyszínre az áldozatot, P. Tamás testőre, H. István pedig fejbe lőtte. Az ügy hátterében kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott.

Az ügyész néhány napja vádbeszédében fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, a vádbeli minősített emberölés 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyvédek pedig néhány napja védőbeszédeikben bizonyítottság hiányára hivatkozva felmentést kértek.

Ma a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően kerülhet sor az elsőfokú ítélet kihirdetésére.

P. Tamás ellen eljárás folyik még Seres József és testőre 1999-es meggyilkolása és a négy halálos áldozatot követelő, 1998-as Aranykéz utcai robbantás ügyében is.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása