Frissítve:

Öttusa Kreml Kupa – Kasza és Tibolya a moszkvai mezőnyben

Budapest, 2013. június 11., kedd (MTI) – Kasza Róbert és Tibolya Péter személyében két magyar résztvevője lesz a Kreml Kupának, az öttusázók meghívásos moszkvai versenyének.

hiba beküldése

A tavaly Eb-ezüstérmes Kasza az idény jelentős részét kihagyta, mert a riói Világkupa-fordulóban kulcscsonttörést szenvedett. Emiatt nem is tudott olyan eredményeket felmutatni, melyek alapján indulhatott volna a Vk-döntőben, illetve a Kreml Kupára sem kapott eredetileg meghívást. A hazai szövetség azonban azzal fordult az orosz szervezőkhöz, tegyék lehetővé Kasza indulását, hogy legyen versenyzési lehetősége, s a kérést a moszkvaiak teljesítették.

“Robi a hétvégi országos bajnokságot már szépen végigcsinálta, de hasznos, ha van még egy versenye az Európa-bajnokság előtt” – mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Az eredetileg meghívottak közül Tibolya – amint azt a szakvezető hozzátette – szívesen utazik, Marosi Ádám viszont, aki nagyon eredményesen végigcsinálta a Vk-sorozatot – minden versenyen, amelyen elindult, érmet nyert -, lemondta a moszkvai részvételt.

Ugyancsak kapott meghívót a Kreml Kupára Gyenesei Leila és Földházi Zsófia is, de egyikük sem repül el az orosz fővárosba. Pálvölgyi Miklós indoklása szerint Gyenesei mostanra kicsit elfáradt, ráadásul a Nyizsnyij Novgorod-i Vk-döntőre csak több száz kilométeres kerülővel jutott el a csapat és ez élénken él az emlékezetében, Földházinak pedig a jövő héten a junior Eb-n lesz feladata, és előtte pár nappal nem érdemes versenyeznie.

A Kreml Kupán 24-24 öttusázó szerepel, szombaton a nők küzdenek az érmekért, illetve a helyezésekért, s vasárnap következnek a férfiak.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott
St. Gallen - A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
Edzőtábort tartanak Nádudvaron
Hajdúszoboszló, Nádudvar - A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 3 napos edzőtábort szervez a Dávid [...] tovább »
Mindössze 13 évesen az U17-esek között a tollaslabda Eb-n
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola három tollaslabdázója és egy edzője is részt vesz a november 29-ig [...] tovább »
Nyerő volt a 21 a medencében
Debrecen - A Lipők, Pázmányi, Mészáros, Béres-kvartett 16 éve fennálló országos csúcsokat döntött. tovább »
Világkupa-győzelmek és bajnoki címek a debrecenieknek
Debrecen, Mikepércs - Nem kevesebb mint 19 éremmel térhettek haza a shogun SE karatékái a magyar bajnokságról. tovább »
Őrületes mérkőzés Sevillában
Sevilla - A Liverpool a félidőben 3–0-ra vezetett, azonban a hazaiak a 93. percben döntetlenre mentették a meccset. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Unalmasabbak” lesznek a lányok?
Budapest - A női kézilabda válogatott csütörtöktől nemzetközi tornán készül Norvégiában. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása