Frissítve:

Öttusa idénynyitó már a jövő héten

Budapest, 2015. január 7., szerda (MTI) – A szokásosnál hamarabb, már a jövő hét végén elkezdődik az öttusázók idei versenyidénye, akkor rendezik ugyanis a hagyományos budapesti fedettpályás szezonnyitót, amelyen az előzetes nevezések alapján legalább 15 ország képviselői vesznek részt.

A nők és a férfiak küzdelme is egynapos lesz, azaz nem rendeznek selejtezőt, de mindkét mezőnyben 48 fővel számolnak a szervezők.

A hazai legjobbak közül hiányozni fog a 2013-ban egyéni Európa-bajnok Földházi Zsófia, aki Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány elmondása szerint szeptemberi térdműtétje után még nincs olyan állapotban, hogy versenyezhessen. Egyelőre kérdéses a decemberben lábsérülést szenvedett, tavaly csapatban világ- és Európa-bajnok Demeter Bence részvétele is. Ugyanakkor a felnőttek mellett utánpótlás korú öttusázók is lehetőségek kapnak a bizonyításra.

A Peridot Hungarian Openen 17-én a női, 18-án pedig a férfi versenyt bonyolítják le.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: ,


További hírek a Sport kategóriából
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Kézilabda eredmények
Kazincbarcikai - Férfi kézilabda NB II Észak-keleti csoport, 11. fordulójának az eredménye: tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú: saját magamat is megleptem
Hangcsou - Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövidpályás világbajnokság nyitónapján 400 méter vegyesen nyert [...] tovább »
Férfi vízilabda eredményei
Miskolc - A Komjádi Kupa (21 éven aluliak kupája), D-csoport, 1. fordulójában, győzött a PannErgy–MVLC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vasárnap terepen futhatnak Miskolcon
Miskolc - Három távot kínál a II. Diósgyőri-vár Trail a hét végén. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása