Frissítve:

OTP: eddig több mint 90 ezren nyertek autót a gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolásokon

Budapest, 2013. május 11., szombat (MTI) – Több mint 90 ezren nyertek autót a gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolásokon a konstrukció 1961. évi indulása óta – közölte az OTP Bank annak kapcsán, hogy háromszázadik alkalommal sorsoltak a betétkönyv-tulajdonosok között.

hiba beküldése

Az összesítés szerint a kisorsolt mintegy 90 ezer jármű közül több mint 700-ért nem jelentkeztek, így ezek ellenértéke még ma is vár a nyertesekre.

Eddig a legtovább egy 1975-ben megnyert Wartburg várta tulajdonosát, aki csak 2007-ben vette át az autó akkori értékét.

Szintén egy Wartburgot sorsoltak ki 1965. augusztus 20-án, ennek tulajdonosa azóta sem jelentkezett. Nála is figyelmetlenebb az a betétkönyv-tulajdonos, aki 11 év különbséggel már kétszer is nyert, de nem vette át a nyereményautókat.

A feledékeny nyertesek ma már nem a slusszkulcsot, hanem az autó akkori értékét kapnák meg – hívta fel a figyelmet az OTP.

Akadt viszont olyan betétkönyv-tulajdonos is, akinek már öt alkalommal kedvezett a szerencse.

Korábban szinte kizárólag Trabantot, Wartburgot, Skodát és Moszkvicsot vihettek haza a nyertesek, de ritkán nyugati autó, így BMW vagy Renault is került betétkönyv-tulajdonoshoz. A rendszerváltást követően Rover és VW Beetle is nyerhető volt, illetve sokszor a magyarországi autógyárakból kigördülő Suzukik és Opelek kerültek a nyertesekhez.

Jelenleg a Toyota és a Chevrolet típusai adják az évi több mint 140 autó zömét, a negyedéves extra sorsoláson pedig Kecskeméten gyártott B-osztályú Mercedeseket “húznak”.

2011 óta gépkocsinyeremény-betétkönyvet nemcsak saját névre lehet váltani, hanem ajándékként is adható, így karácsonykor, a tavaszi ballagási és érettségi időszakban, valamint a nyári esküvői szezonban érezhetően élénkül, duplájára nő az értékesítés – áll a közleményben.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban
Budapest - Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban - közölte a Belügyminisztérium (BM) szerdán az MTI-vel. tovább »
Nébih: nem jelölt szulfitot mutattak ki Piacelli citromlé-koncentrátumokban
Budapest - A német hatóság szulfitot mutatott ki Piacelli márkájú citromlé-koncentrátumokban, amelyet a termék [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. január 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Övék a legtöbb magyar program a határon túl
London - Két nyelven számoltak be programjaikról az angliai magyarok. tovább »
Sanofi: elfogyott az influenza elleni négykomponensű oltóanyag
Budapest - A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó [...] tovább »
A Századvég az Európai Bizottság nemzetállamok általi ellenőrzését javasolja
Budapest - A Századvég javaslatot készített arra, hogy az Európai Bizottságot a nemzetállamok tudják ellenőrizni. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Gól nélkül a műfüvön
Kisvárda - A kisvárdaiak csak lesgólig és lécig jutottak a szlovák másodosztályú csapat ellen. Labdarúgás. [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Ez a labda is gömbölyű, mégis más
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza az ideálistól távol álló körülmények között készül a heti [...] tovább »
Isztambulban a DVTK kosarasok – „Hangulatjelentés” a helyszínről az Európa Kupa meccs kapcsán
Isztambul, Miskolc - Isztambulba utazott szerdán a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett 13. a rövidprogram után
Minszk - Tóth Ivett a 13. helyen áll a nők szerdai rövidprogramját követően a Minszkben zajló műkorcsolya és [...] tovább »
Elmondta a Loki támadója, mit érzett a műtét után
Debrecen - Bereczki Dániel egyre jobban érzi magát fizikálisan és lelkileg egyaránt. A debreceni játékos a [...] tovább »
Hrabina Alex pár napig még biztosan marad
Debrecen - A 23 esztendős hálóőrt másfél hete tesztelik a Lokinál, hamarosan eldönti a sorsát a szakmai stáb. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása