Frissítve:

Ötletpályázat a Margit körúti közparkra – lebontják a volt minisztériumot

Budapest, 2014. január 21., kedd (MTI) – Ötletpályázatot írt ki a beruházó Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. a volt Ipari Minisztérium budapesti, Margit körúti egykori épületének helyén létesítendő közpark funkcióira – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított társaság ügyvezetője az MTI-t.

Halmai Zoltán közölte: az 1960-as évek végén átadott épület ma már nem felel meg egy modern iroda céljainak. Az épület bontása a tervek szerint a nyár végére befejeződik, és 2015-2016-ra alakítanak ki mélygarázst és közparkot a helyén.

A beruházástól azt várják, hogy a budai hegyek felől érkező szél az akadály megszűnése után képes lesz átszellőztetni a várost, és így jelentősen javul a környék, elsősorban a Margit körút levegőminősége – mondta az ügyvezető.

Hangsúlyozta, hogy a bontás, a vele járó por, zaj és forgalomkorlátozás átmeneti kellemetlenségeket jelent ugyan, ám a két-két és fél hektár területű közpark jelentősen javítja majd a környéken élők életminőségét.

Az ötleteket regisztráció után a szellkapu.hu weboldalra küldhetik el a környéken lakók. Szívesen veszik az építész, tájépítész szakma képviselőinek elképzeléseit is – tette hozzá.

Az épületen olyan óriásmolinót helyeztek el, amely arra buzdítja az embereket, hogy vegyenek részt az ötletpályázaton – mondta Halmai Zoltán.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje
Budapest - A közép-európai régió erejének a hagyományos német-francia tengellyel szembeni [...] tovább »
Két évvel meghosszabbítják a bejelentési határidőt
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem kell aggódniuk az engedély nélkül létesített fúrt kutak tulajdonosainak, [...] tovább »
Jól teljesítettek a városi cégek
Debrecen - Amióta önkormányzati tulajdonba került, egyre többen szállnak meg a Hotel Lyciumban. tovább »
Varga: Magyarország vonzó környezetet kínál a befektetőknek
Budapest - Magyarország kiszámítható és stabil gazdaságpolitikát követ, így vonzó befektetési környezetet [...] tovább »
Igénylik a személyes tanácsadást
Debrecen - Magyar-Román Nyugdíjtanácsadó Napokat rendezett a Magyar Államkincstár pénteken. tovább »
Környezetvédelmi tévút lehet a plug-in hibrid autók állami támogatása egy felmérés szerint
Budapest - Nem feltétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi KC – Megszerezték idénybeli első hazai győzelmüket
Nyíregyháza - Pénteken a bajnokság 8. fordulójában a Kecskemétet fogadta a Nyíregyházi KC NB I B-s csapata. A [...] tovább »
Fogasy: Nehéz feladat volt
Az abszolút kilencedik helyen végzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid a jövőévi magyar Európa-bajnoki futam [...] tovább »
Harminchárom éves volt a szkanderes
Ukrajna - Harminchárom esztendősen, autóbalesetben életét vesztette Andrij Puskar 14-szeres világbajnok ukrán [...] tovább »
Két válogatott kézilabdázó is szerződést hosszabbított Érden
Érd - Janurik Kinga és Katarina Krpez Slezak is szerződést hosszabbított az Érd HC női kézilabdaklubbal. tovább »
Magyar-finn – Pátkai visszatért a klubjához
Budapest - Pátkai Máté visszatért klubjához, mivel sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára vasárnap a [...] tovább »
Nem pomponrázással világbajnok
Nyíregyháza - A 23 éves nyíregyházi lány a magyar egyetemi cheerleader-válogatottal lett a világ legjobbja. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása