Frissítve:

Öten sérültek meg egy közúti balesetben Eger mellett

Eger, 2013. augusztus 17., szombat (MTI) – Öt, ebből egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely 12 óra után pár perccel történt Eger mellett a 25-ös számú főúton szombaton.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta: az Eger-Kerecsend közötti főúton, Eger közelében három személygépkocsi ütközött, öt ember sérült meg a balesetben.

A helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, kerülni az Eger-Egerszalók-Demjén-Kerecsend útvonalon lehet – tette hozzá Vámos Boglárka.

Az egri mentőállomás ügyeletese elmondta: a sérültek közül kettőt a helyszínen láttak el, hármat az egri kórházba szállítottak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Vajon hány kalória?
Budapest - Fontos az élelmiszerek összetétele, ám hiányos az ezzel kapcsolatos tudás. tovább »
Trócsányi: Magyarország támogatja Koszovó európai integrációját
Belgrád/Pristina - Magyarország támogatja Koszovó európai integrációját, valamint azokat az erőfeszítéseket, [...] tovább »
Hárman meghaltak egy szolnoki balesetben
Szolnok - Halálos közlekedési baleset történt Szolnokon szombat reggel, hárman a helyszínen életüket [...] tovább »
Ismét sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Budapest - Szombatra is a fél országra figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd veszélye miatt az Országos [...] tovább »
Drónok felderítésére alkalmas szenzorrendszert fejleszt az Antenna Hungária
Budapest - Drónok, azaz a kisméretű pilótanélküli eszközök felderítését, mozgási pályáját meghatározni [...] tovább »
Fölszállott a páva – Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe
Budapest - Újabb hat produkció jutott a Fölszállott a páva 5. évadában a középdöntőbe a péntek esti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vegyész RC: fájó kranji diadal
Kazincbarcika - Szlovén ellenfél ellen játszott tegnap a Vegyész RC a Közép-Európa Ligában. tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Lengyelországi vereséggel kezdtek a magyarok
Bydgoszcz/Budapest - A magyar férfi kosárlabda-válogatott tízpontos vereséget szenvedett Lengyelországban a [...] tovább »
Barsim és Thiam lett az Év atlétája
Budapest/Monte-Carlo - A katari Mutaz Essza Barsimot és a belga Nafissatou Thiamot választotta az Év atlétájának a [...] tovább »
Női vb-selejtező – Továbbra is nyeretlen a magyar válogatott
Balmazújváros - A magyar női labdarúgó-válogatott négy mérkőzés után is nyeretlen a világbajnoki [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Nem lőtt gólt a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 hazai pályán 4-0-ra kikapott a horvát Medvescak Zagrebtől az osztrák [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Hármas klubvezetés Újpesten
Budapest - Három főből álló vezetőség irányítja a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-t jövő péntektől. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása