Frissítve:

Osztrák ellenőrzés – Münchenbe érkezett egy Magyarországról indult menedékkérőket szállító vonat

Berlin, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – A müncheni főpályaudvarra érkezett hétfő este egy Magyarországról indult menedékkérőket szállító vonat – jelentette a BR bajor közszolgálati médiatársaság.

A Budapest-München útvonalon közlekedő Railjet 64-es járatot előzőleg megállították a bajor-osztrák határnál fekvő Rosenheimnél, ahol a német szövetségi rendőrség ellenőrzést tartott.

A szövetségi rendőrség egyik szóvivője a BR-nek azt mondta, hogy a munkatársak túlterheltsége miatt csak félig vizsgálták át a vonatot. Ennek során 190 engedély nélkül utazó embert szállítottak le, hogy regisztrálják, majd még hétfő este, vagy kedden a müncheni tartományi központi befogadóállomásra szállítsák őket.

A müncheni főpályaudvaron rendőrök a vonatról további mintegy 200 embert egy terembe kísértek, ahol megkezdték regisztrációjukat. Több járókelő spontán módon a Railjet-járat utasainak segítségére sietett, édességet, palackokban vizet adtak nekik – számolt be hírportálján a BR.
A Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a határőrizetért is felelős szövetségi rendőrség müncheni igazgatóságán arra számítanak, hogy hétfő késő este még további 500 menedékkérő érkezik Magyarországról. Az őket szállító vonatok kétóránként érkeznek a müncheni főpályaudvarra.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása