Frissítve:

Őszödi beszéd – Gál J. Zoltán a frakcióülés napján felhívta a Népszabadságot

Budapest, 2014. február 25., kedd (MTI) – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédéről Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a beszéd elmondásának napján tájékoztatta a Népszabadságot – közölte a napilap akkori főszerkesztője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este.

hiba beküldése

Vörös T. Károly elmondta: 2006. május 26-án azzal hívta fel Gál J. Zoltán, hogy “a főnök egy nagyon jó beszédet mondott”. Mire ő úgy reagált: “Zoli, küldjétek el, megszerkesztjük és, ha kell, leközöljük”.

“Ennyi volt a beszélgetés. Utána nem történt semmi” – jegyezte meg a tévéműsorban a volt főszerkesztő, aki hozzátette: ebben az ügyben azóta se jelentkezett Gál J. Zoltán, de más ügyben se nagyon.

Vörös T. Károly beszélt arról is, hogy amikor a beszéd egyes részletei nyilvánosságra kerültek, szeptember 17-én, egy vasárnapi napon, nehéz dilemma elé került, ugyanis a lap hétfői számának Fórum oldalába már pénteken betördeltek egy írást Gyurcsány Ferenctől, ami a volt főszerkesztő szerint jó cikk volt, nagyon kritikus és az ország állapotáról szóló. Miután sok köze volt a beszédhez, ez az írás megjelent, de nem volt hatása, a beszéd elsodorta – tette hozzá.

Arra kérdésre, hogy tudatos lehetett-e az időbeli egybeesés e cikk és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülés között, a főszerkesztő azt valószínűsítette, hogy nem.

Gyurcsány Ferenc 2006-os választási győzelme után néhány héttel miniszterelnökként az MSZP-frakció május 26-i balatonőszödi zárt ülésén mondott beszédet, amely kiszivárgott és három hónappal később, szeptember 17-én a Kossuth Rádióban először néhány rövid részletet hoztak belőle nyilvánosságra. Többek között azt emelték ki: “nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. (…) Nem csináltunk semmit négy évig.”

Ezután néhány órával már demonstrációk kezdődtek a fővárosban, amelyek nem sokkal utána a tévészékház elfoglalásához vezettek és még napokig heves összetűzések voltak Budapest utcáin a tüntetők és a rendőrök között.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában múlt pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival. A jelentés emellett azt is rögzíti, hogy “a hanganyag sokszorosítását (…) a Fidesz irodában végezték”.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szóvivője, Gréczy Zsolt kedden egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, ha a Miniszterelnöki Hivatal fel is ajánlotta a Népszabadságnak közlésre az őszödi beszédet, akkor abban “nyilván az a négy ominózus mondat, ami vihart kavart Magyarországon, biztosan nem szerepelt volna”.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt 43 gyereket vittek kórházba Komádiból
Komádi - Negyvenhárom gyermeket és egy felnőttet kórházba vittek szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt a [...] tovább »
Diákhitel Központ: már csak öt napig lehet diákhitelt igényelni az idén
Budapest - Már csak öt napig, december 15-ig lehet diákhitelt igényelni az idén - tájékoztatta a Diákhitel [...] tovább »
Billy Idol jövőre a Budapest Parkban lép fel
Budapest - Nyolc év után ismét Magyarországon ad koncertet Billy Idol. A nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű [...] tovább »
Másodfokú riasztások a viharos szél miatt
Budapest - Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a viharos szél [...] tovább »
Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság
Budapest - Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság - jelentette be Potápi [...] tovább »
Lenny Kravitz jövő júniusban a Budapest Sportarénában ad koncertet
Budapest - Jövő nyári európai turnéja keretében Magyarországon is fellép Lenny Kravitz. Az 53 éves, négyszeres [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bajnokok Ligája – Real Madrid-PSG csúcsrangadó a nyolcaddöntőben
Budapest - A címvédő Real Madrid a lehetséges ellenfelek közül talán a legnehezebbet kapta: a Paris [...] tovább »
Megmaradt a tavaszi esélye a Mezőkövesd Zsóry FC-nek
Mezőkövesd - A kiesés-bennmaradás szempontjából hatpontos meccset vívott szombaton a Mezőkövesd Zsóry FC gárdája. tovább »
Mégsem „szaladt a késbe” a DVSC
Debrecen - Hét és fél éves veretlenségi sorozat szakadt meg a mezőkövesdi stadionban szombat délután. tovább »
Kisvárda Master Good – Hiába záporoztak a beadások mindkét oldalról
Kisvárda - A Győr elleni hazai vereség ellenére Kondás Elemér elégedett csapata őszi teljesítményével. tovább »
Jean Alesi a valaha volt legjobb Hamiltont látta az idén
Budapest - Jean Alesi szerint Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki pályafutása negyedik világbajnoki [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Gyarmati Pankának nagyon kevés az esélye a szereplésre
Budapest - Január közepén tér vissza, a februári olimpiai szereplésre azonban szinte semmi esélye sincs Gyarmati [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása