Frissítve:

Őstörténeti intézet felállítását kezdeményezi a Jobbik

Budapest, 2013. július 14., vasárnap (MTI) – A magyarság őstörténetét kutató intézet felállítását szorgalmazza a Jobbik. Novák Előd, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek azt mondta: az őstörténeti intézet felállításának szükségességét már többször felvetették az Országgyűlésben, de önálló javaslatként is be fogják nyújtani, a legkésőbb a jövő évi költségvetés vitájában.

hiba beküldése

A politikus közölte: az intézet elsősorban a honfoglalást megelőző időszakot kutatná, így azt, hogy meddig mutatható ki akár genetikailag is a közös magyarságeredet. Hozzátette, az intézet felállításához és működtetéshez évi néhány tízmillió forint is elegendő lenne, azt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetéséből lehetne átcsoportosítani.

Novák Előd kitért arra, a magyarság őstörténetének kutatása terén nem történt változás ebben a kormányzati ciklusban sem, noha Szőcs Géza még kulturális államtitkárként genetikai kutatásokat tartott szükségesnek a magyarság eredetének megismerése céljából.

A Jobbik azt indítványozza, hogy az MTA Történettudományi Intézetének rovására, illetve akár a teljes állami támogatásának, illetve feladatkörének megvonásával egy önálló testület foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Az őstörténettel foglalkozó vitáknak az MTA nem tudott méltó keretet biztosítani, miként a kutatásoknak, esetleges expedícióknak sem – tette hozzá Novák Előd.

Nehezményezte azt is, hogy nem készülnek a honfoglalást megelőző időkről történelmi játékfilmek, és állami megemlékezések sincsenek. Álláspontja szerint azonban óriási társadalmi érdeklődés van a valódi őstörténet iránt, amelyre csak a Kurultáj és az Ősök napja eseményei keretében emlékeznek.

A jobbikos képviselő kisebb sikernek nevezte, hogy pártja javaslatára a finnugor rokon népek napjáról szóló országgyűlési határozat végül a finnugor nyelvrokonsággal rendelkező népek napja elnevezést kapta. Novák Előd azt mondta: a finnugor elmélet mára elavult, így attól elmozdult már a tudomány és a politika is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása