Frissítve:

Összefogtak a hosszú távú befektetők az uniós növekedés ösztönzése érdekében

Budapest, 2013. július 5., péntek (MTI) – A hosszú távú finanszírozást nyújtó pénzintézetek elnökei és felsővezetői pénteki párizsi találkozójukon megalapították a Hosszú Távú Befektetők Európai Szövetségét (ELTI), amelynek célja, hogy együttes erővel elősegítse a fenntarthatóbb, intelligensebb és inkluzívabb európai növekedést – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt., a szervezet egyik alapító tagja.

hiba beküldése

Az állami tulajdonú hitelintézet közleményében ismerteti: az ELTI megalapítására az európai napirenddel összhangban az Európai Tanács június 27-28-án tartott, az állam- és kormányfők által egy évvel ezelőtt elfogadott Növekedési és Munkahely-teremtési Paktum végrehajtását felülvizsgáló ülését követően került sor. Erre az időszakra esik az is, hogy az Európai Bizottság az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról szóló zöld könyvről folytatott konzultáció eredményeit értékeli.

Az 1,5 trillió euró együttes mérlegfőösszeggel rendelkező ELTI célja, hogy ösztönözze a hosszú távú befektetéseket, szorosan igazodva az Európai Unió fenntartható növekedéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos célkitűzéseihez és kezdeményezéseihez. Az ELTI céljai között szerepel továbbá a tagok közös érdekképviselete az EU intézményeinél, a tapasztalatcsere, illetve a tudományos kutatás támogatása.

A ELTI a tagok egyéni szabadságának tiszteletben tartása mellett fel kívánja vállalni a szóvivő szerepét tagjai és az uniós intézmények közötti párbeszédben, különösen az infrastruktúrába, a kis- és középvállalkozásokba, valamint innovációs és energetikai projektekbe történő tőkebefektetések ösztönzését szolgáló új, a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló pénzügyi eszközök – a Többéves Pénzügyi Keret (MFF) hatályán belüli megvalósítása – témakörében.

Az ELTI célja, hogy minden uniós tagállamból legalább egy tagja legyen, valamint nyitott arra, hogy az EU, illetve a tagjelölt országok valamennyi hosszú távú finanszírozást nyújtó és az ELTI alapszabályaiban foglalt feltételeknek megfelelő pénzügyi intézményével szövetségre lépjen. A szövetség központja Brüsszelben található.

Nemzetközi nonprofit szövetségként az ELTI hivatalosan is szerepelni fog az európai intézmények átláthatósági nyilvántartásaiban, és ezáltal egyértelműen a hosszú távú befektetésről folyó európai párbeszéd egyik kulcsszereplője lesz. Az ELTI tevékenysége megegyezik majd a Hosszú Távú Befektetők Klubjának globális tevékenységével (LTIC) – írja közleményében az MFB.

Az ELTI alapító tagjai (a zárójelben feltüntetett adatok az eszközértéket jelölik): Bulgária: Bolgár Fejlesztési Bank, BFB (0,850 milliárd euró), Horvátország: Hrvatska Banka za Obnovu i Razvitak, HBOR (3 milliárd euró), Cseh Köztársaság: Ceskomoravska Zarucni a Rozvojova Banka, CMZRB (0,430 milliárd euró), Franciaország: Caisse des Dépôts, CDC (287 milliárd euró), Görögország: Görög Nemzeti Bank, GNB (140 milliárd euró), Magyarország: MFB Magyar Fejlesztési Bank, MFB (4,7 milliárd euró), Olaszország: Cassa Depositi e Prestiti, CDP (300 milliárd euró), Lettország: Lett Jelzálogbank (0,97 milliárd euró), Málta: Bank of Valletta, BOV (7 milliárd euró), Lengyelország: Bank Gospodarstwa Krajowego, BGK (11,5 milliárd euró), Portugália: Banco Portugues do Investimento, BPI (43 milliárd euró), Szlovénia: Slovenska Izvozna In Razvojna Banka, SID (4,7 milliárd euró), Spanyolország: Instituto de Crédito Oficial, ICO (115 milliárd euró), Svédország: Svéd Exporthitel Társaság (AB Svensk Exportkredit), SEK (36 milliárd euró), Törökország: Turkije Sinai Kalkinma Bankasi A.S., TSKB (4,3 milliárd euró), Európai Beruházási Bank, EBB (508 milliárd euró).

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Átadták a TOP 100 díjat Miskolcon
Miskolc - Sándor Attila, a Miskolc Autó és Miskolc Motors ügyvezető-tulajdonosa vehette az ebben az esztendőben a [...] tovább »
Csökken a benzin ára
Budapest - A Mol Nyrt. bruttó 4 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a [...] tovább »
A NAV közzétette a decemberben elszámolható üzemanyagárakat
Budapest - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti [...] tovább »
Elhunyt Bánki Frigyes
Budapest - Elhunyt Bánki Frigyes, az ITD Hungary első vezérigazgatója, az Eximbank 1998 és 2005 közötti [...] tovább »
Putyin és Erdogan avatta fel a Török Áramlat utolsó tengeri szakaszát
Ankara - Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia [...] tovább »
Hitelszakértő: nagy érdeklődést válthat ki a bővített csok
Budapest - A BankRáció.hu hitelszakértője szerint nagy érdeklődést válthat ki a december elsejétől [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Idegenben nyert a Brassó
Budapest/Gyergyószentmiklós - A Corona Brasov 4-1-re győzött a Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Veretlenül zártak a georgiaiak
Tbiliszi/Andorra la Vella - A georgiai labdarúgó-válogatott veretlenül zárt élen a Nemzetek Ligája D [...] tovább »
Sakkvilágbajnoki döntő – Nyolcadszor is döntetlen
London - Az előző héthez hasonlóan a nyolcadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár [...] tovább »
Horváth Gabriella lett a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára
Budapest - Az eddig nemzetközi kapcsolatokért felelős főtitkár-helyettesként tevékenykedő Horváth Gabriella [...] tovább »
Nemzetek Ligája – Rossi: a játékosok átérezték az utolsó két meccs fontosságát
Budapest - Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – A világbajnok Zverev egy helyet javított
London - A vasárnap világbajnoki címet nyert német Alexander Zverev egy helyet előrelépve a negyedik a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása