Frissítve:

OS – Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye

hiba beküldése

Budapest, 2013. augusztus 4., vasárnap (OS) – Az alapvető jogok biztosának indítványai a közösségi együttélés szabályai kapcsán

Az alapjogi biztos az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel hiányoznak az úgynevezett közösségi együttélési szabályok törvényi garanciái, amelyek kijelölnék az önkormányzatok bírságolási jogkörének kereteit. Szabó Máté ombudsman emellett precedensjelleggel kezdeményezte a Kúriánál a belvárosi önkormányzat e tárgykörben született rendeletének törvényességi felülvizsgálatát.

Az Alkotmánybíróság még 2012 novemberében a biztos indítványa nyomán semmisítette meg az önkormányzati törvény közösségellenes magatartások szankcionálására adott felhatalmazását. Az indoklás szerint az önkormányzatok korlátlan rendszabályalkotása sértette a jogállamiság elvét. 2013. január 1-jétől azonban hatályba lépett a közösségi együttélési szabályok megalkotására adott felhatalmazás. Az ombudsman 2013 januári jelentésben hívta fel a figyelmet, hogy ez a szabályozás is alkotmányosan aggályos, még a korábbinál is szűkebb körben vonta meg ugyanis a helyi rendszabályalkotás törvényi kereteit. A szaktárca azonban az ombudsman kérése ellenére sem tette meg a szükséges módosításokat, így a biztos az Alkotmánybírósághoz fordult a törvényi felhatalmazás felülvizsgálata érdekében.

A biztos indítványában az Alkotmánybíróság korábbi határozatát felidézve rámutatott: a jogállami követelményekkel nem egyeztethető össze, hogy az alapvető közösségi együttélési szabályok megállapítása és azok elmulasztásának szankcionálása kapcsán nincsenek meg a tilalmakat megszegő személyek jogait védő anyagi jogi garanciák. Szabó Máté ombudsman szerint a törvény adta felhatalmazás rendkívül széles, parttalan. Jelenleg kizárólag az önkormányzatok belátására bízott rendeletalkotási jogkör alapján az egyes településeken önkényesen, vélt közérdeksérelemre hivatkozva is bírságolhatnak, erőteljesen beavatkozva a területükön élő, tartózkodó emberek életébe. Nem világos, hogy milyen körben vonhatóak meg a közösségi együttélés szabályai, azok kikre vonatkozhatnak, illetve csak közterületre terjedhetnek-e ki. Az indítványban a biztos utalt arra is, hogy a bírságolás, tehát a gazdasági érdekeltség arra sarkalhatja az önkormányzatokat, hogy minél szélesebb körben írjanak elő rendszabályokat és – korlát hiányában – jelentős összegű bírságokat határozzanak meg.

Az alapjogi biztos 2013 januári jelentésében kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalnál a belvárosi önkormányzati rendelet aggályos elemeinek törvényességi kontrollját is. A kormányhivatal válaszában azonban azt jelezte, hogy a törvényi mérce bizonytalanságai miatt ezen a területen nem képes eleget tenni a törvényességi ellenőrzési feladatainak.

Mivel az önkormányzati rendeletek törvénybe ütközésének megállapítása a bíróság hatásköre, Szabó Máté precedensjelleggel a Kúriától kérte e rendelet törvénysértő elemeinek megsemmisítését.

A beadványban a biztos hangsúlyozta, hogy a helyi közösségi együttélési normák és tilalmak meghatározása önmagában nem tekinthető aggályosnak. Valamennyi közösség meghatározhat olyan szabályokat, amelyek a békés együttélés alapjául szolgálhatnak. Az önkormányzat azonban ezeket az együttélési szabályokat kiterjesztően értelmezve állapított meg tilalmakat, köztük olyan területen is, amelyet a szabálysértési törvény is szankcionál. A rendelet továbbá nem egy esetben helyi kereskedelmi, állattartási vagy más szakigazgatási szabályok betartását kéri számon és mellőzi a tisztességes eljárást biztosító garanciákat is.

Az alkotmánybírósági indítvány a http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201305350Ai.pdf/ oldalon olvasható. A Kúriának küldött beadvány szövege letölthető a http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201305350Ki.pdf oldalon.

Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Munkahelyi autóval, ittasan tört-zúzott az ámokfutó Debrecenben
Debrecen – Engedély nélkül hozta el a terepjárót a munkahelyéről az a férfi, aki előbb villanyoszlopnak, [...] tovább »
Videó: Elfogták a drogkartell fejét
Debrecen, Szekszárd - A hajdú-bihari rendőrök már korábban felszámolták a H. László által vezetett [...] tovább »
Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot
Budapest - Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak [...] tovább »
Az MNB 27,5 millió forintra bírságolta a Budapest Bankot és az Oney Magyarországot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 18 millió, illetve 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a [...] tovább »
Infektológus: a tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani
Budapest - A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek [...] tovább »
Kutyamérgezés Miskolcon – A városgazda visszautasítja a feltételezést
Miskolc - A Kilián lakótelepen történt kutyamérgezéssel kapcsolatban választ kaptunk a miskolci önkormányzat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Svájcból érkezett az első nevezés
Nyíregyháza - Ismét rangos lesz a Kelet-Magyarország-Eissmann Hungária nemzetközi pénzdíjas teremlabdarúgó torna. tovább »
Öregfiúk újfehértói focitornája
Újfehértó - December első hétvégénén az újfehértói sportcsarnok ad majd otthont az I. Diego Öregfiúk Torna [...] tovább »
Jövőre újra Budapesten a WWE pankráció sztárjai
Budapest - A legrangosabb pankrátor szövetség, a WWE jövő tavasszal ismét gálát rendez Budapesten, ahol a [...] tovább »
Kanadai hátvédet igazolt a Fehérvár AV19
Budapest/Székesfehérvár - Jelentős tengerentúli és nemzetközi tapasztalattal rendelkező hátvédet igazolt a [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Pénzbüntetés a Győri Audi ETO KC-nak
Budapest - Szurkolói rendbontás miatt pénzbüntetéssel sújtotta a Győri Audi ETO KC-t a Magyar Kézilabda [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest - Az A, a B, a C és a D csoport ötödik fordulós mérkőzéseivel folytatódik szerdán a labdarúgó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása