Frissítve:

OS – A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet közleménye

Budapest, 2013. június 2., vasárnap (OS) – Alkotmánybírósághoz fordulnak a devizahitelesek

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökének (Falus Zsolt Ferenc) javaslatára az egyesület alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz. Az egyesület elnöksége szerint a devizahitelezés hazánkban megvalósult konstrukciója törvényileg szabályozatlan és a hatóságilag felügyeletlen környezetben úgy valósult meg, hogy az több esetben is súlyosan sérti a magyar állampolgárok alaptörvényben rögzített jogait. A hazai jogorvoslati lehetőségeket a mai napig lekorlátozza a törvényi szabályozatlanság.

A devizahitel konstrukció az egyesület álláspontja szerint olyan típusú pénzügyi eszköz, mely kizárólag befektetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó törvényi szabályozás mellett lehetett volna értékesíthető az ügyfelek számára.

Az egyesületi napon megjelent devizahitel károsultak egyetértettek abban, hogy a nekik okozott nagymértékű jogsérelem és károkozás miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordulnak jogorvoslatért.

Kiadó: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet

– OS –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Foglalkoztatási szolgálat: októberben 6,1 százalékkal csökkent az álláskeresők száma
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - A nyilvántartott álláskeresők száma 6,1 százalékkal csökkent [...] tovább »
Gruevszki menekültstátusza – A macedón külügyminiszter ironikusnak nevezte a volt kormányfő menekültstátuszát
Belgrád - Ironikusnak és paradoxnak nevezte Nikola Dimitrov macedón külügyminiszter azt, hogy Magyarország [...] tovább »
Gruevszki menekültstátusza – Brüsszeli biztos: az EU indoklást vár Magyarországtól
Brüsszel - Ha megerősítést nyer az, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Nikola Gruevszki volt macedón [...] tovább »
Szijjártó: 23 milliárd forintos beruházással létesül csomagolóanyag-üzem Rétságon
Budapest - Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a [...] tovább »
Gruevszki menekültstátusza – Pintér Sándor: nem hibázott a menekültügyi hivatal
Budapest - Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén adott tájékoztatáskor nem hibázott a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. november 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Síugró vk – Szombaton visszatér Severin Freund
Kuusamo - A szombati kuusamói versenyen tér vissza tavaly júliusi súlyos térdsérülése után Severin Freund [...] tovább »
Női kosárlabda Eb-selejtező – Vereség Oroszországban, kijutottak a magyarok
Budapest/Jekatyerinburg, 2018. november 21., szerda (MTI) - A magyar női kosárlabda-válogatott 56-53-ra kikapott [...] tovább »
A hátrányos helyzetű gyerekeket is bevonnák a Kék Cápák
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. és a hátrányos, valamint megváltozott képességű [...] tovább »
Hét apróság, hét érem – harciasan küzdöttek a beregi judósok
Szatmárnémeti - Elismerésre méltó eredmények születtek a judoversenyen. tovább »
A birkózó diákolimpia eredményei
Miskolc - Diák II. korcsoport szabadfogású birkózó diákolimpia, Hajdúszoboszló. tovább »
Curling Eb – Simán kikaptak a férfiak és a nők is
Tallinn - A magyar férfi és női curlingválogatott is simán kikapott szerdai első riválisától a tallinni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása