Frissítve:

Országos koreográfia-versenyt rendeznek Balatonbogláron

Balatonboglár, 2013. május 17., péntek (MTI) – Huszonhét együttes 700 táncosa mutatkozik be a 17. alkalommal megrendezendő gyermek és ifjúsági néptánccsoportok országos koreográfia-versenyén május 18. és 20. között Balatonbogláron – tájékoztatta Szalai Tünde főszervező az MTI-t pénteken.

hiba beküldése

Szalai Tünde elmondta, hogy a minden évben pünkösdkor megrendezendő fesztivál különlegessége, hogy csak a versenyre nevezett koreográfia címe kerül nyilvánosságra, a csoport vezetőit, a koreográfus nevét és a csoport székhelyét sem ismerheti meg a zsűri és a közönség. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a személyes ismeretségen alapuló elfogultság kiküszöbölhető legyen – tette hozzá.

Vasárnap a koreográfiák megtekintése után a héttagú zsűri azonnal pontoz, az ünnepélyes eredményhirdetésre és a gálaműsorra pünkösdhétfőn kerül sor.

Tájékoztatása szerint az egész ország területéről érkeznek táncosok, egyebek mellett Kecskemétről, Komlóról, Paksról és Szegedről. A versengés mellett játékokkal és egyéb zenés programokkal szórakoztatják a résztvevőket: szombaton este pünkösdi királyt és királynét választanak, előtte délután 15 órakor futó méta bajnokság lesz. Este 20 órakor a Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra koncertezik.

Kiemelte, hogy idén 60 önkéntes, 50 támogató, 40 partner segíti a rendezvény lebonyolítását, az érdeklődőket kirakodóvásár várja.

A háromnapos rendezvényt a Nemzeti Művelődési Intézet és a Varga Béla Közművelődési-, és Sportközpont és Könyvtár – VKK Tagintézmény szervezésében és a Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete szakmai lebonyolításával rendezik meg a Somogy megyei településen.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szombaton egy kicsit bárki lehetett közutas Miskolcon
Miskolc - Milyen az útellenőri autó? Milyen egy hókotrót vezetni? Kik a közutasok és mi a munkájuk? tovább »
Megfiatalítják Hajdú-Bihar „fő folyóját”
Hajdú-Bihar - Hatvankét év után nagyfelújításokon esnek át a mesterséges folyó műtárgyai. tovább »
Videó: Gyerekek is megsérültek a brutális mátészalkai balesetben
Mátészalka - Akkora erővel karambolozott két autó, hogy árokba csapódtak Mátészalka közelében a 471 úton. [...] tovább »
Helyreállították a felsővezetéket Vecsés és Üllő között
Budapest - Kijavították a felsővezetéket Üllő és Vecsés között, így újra mindkét vágányon elindult a [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. szeptember 24.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg, hogy mit jósolnak Önnek mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
EP-választás – Bakondi: az illegális migráció lesz a fő kérdés
Budapest - A jövő évi európai parlamenti választásoknak az illegális migráció lesz a fő kérdése - emelte ki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Az utolsó harmadban buktak
Miskolc - Gyetván játszott va­sárnap este a DVTK Jegesmedvék hoki­csapata. tovább »
TOTÓ-eredmények – 38/2. hét
Budapest - A TOTÓ 38. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Több százan voltak a mezőkövesdi Touron
Mezőkövesd - Rengeteg embert mozgattak meg a Tour de Mezőkövesd programjai. tovább »
Gyurcsó Ádám duplázott a Hajduk Splitben
Budapest/Póla - Gyurcsó Ádám, a Hajduk Split magyar labdarúgója két gólt szerzett vasárnap este az Istra 1961 [...] tovább »
Péni István országos csúccsal magyar bajnok összetett puskában
Budapest - Péni István az alapversenyben, majd a döntőben is országos csúcsot ért el és magabiztosan nyerte a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban dőlt el a fővárosi rangadó
Budapest - A Ferencváros hosszabbításban nyert a fővárosi rivális Újpest vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása