Frissítve:

Oroszország figyelni fogja az ukrajnai gáztározók feltöltését

Moszkva, 2013. július 12., péntek (MTI) – Oroszország figyelemmel fogja kísérni az ukrajnai föld alatti gáztározók feltöltését, hogy ne legyen gond az Európába menő gáz tranzitszállításával – közölte Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő pénteken, miután Szocsiban tárgyalt Mikola Azarov ukrán miniszterelnökkel.

hiba beküldése

Medvegyev azzal indokolta ezt, hogy a téli időszakban, amikor a maximumon van a gázfelhasználás Európában, Ukrajna biztosíthassa a “normális tranzitot” az európai országok számára, és ne fordulhasson elő az, amire korábban már volt példa.

2009 januárjában odáig fajult az ukrán-orosz gázár-vita, hogy szinte teljesen leállt a földgáz szállítása az ukrán csővezetéken keresztül Közép-és Nyugat-Európába, veszélyeztetve az európai gázellátást. Moszkva 2005-ben megemelte az Ukrajnának szállított gáz árát, amelyet Kijev vitatott; Moszkva szerint a 2008-ban eladott mennyiséget sem fizette ki. Oroszország válaszul leállította a földgázszállítást Ukrajnának, az ukrán állami gázcég, a Naftohaz pedig Moszkva szerint megcsapolta az Európába menő gázszállítmányt.

A Szocsiban tartott mostani tárgyalás végén az orosz kormányfő elmondta, ukrán partnereik arról biztosították őket a tárgyaláson, hogy tisztázni fogják a kialakult helyzetet. Dmitrij Medvegyev elégedetten nyilatkozott a megbeszélésekről.

Alekszej Miller, a Gazprom elnöke június 28-án arra figyelmeztetett, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogják feltölteni az ukrajnai föld alatti gáztározókat, holott ezekben az akkori adatok szerint mindössze 7,5 milliárd köbméter földgáz volt, ami az európai országok téli igényeinek kielégítéséhez nem elegendő. Ahhoz legalább 19 milliárd köbméterre lenne szükség. Ebben a helyzetben a Gazprom óriási kockázatot lát az európai gázellátás biztonságára nézve – figyelmeztetett Miller. Azt is közölte, hogy Kijev adóssága miatt a Gazprom úgy döntött, hogy 2015 január elsejétől nem fogják megelőlegezni az Ukrajna területén átmenő orosz földgáz tranzitálásának árát.

Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter nem sokkal ezután bejelentette, hogy Kijev már júliusban megállapodást készül kötni a német RWE gázszállító vállalattal és más európai cégekkel arról, hogy saját földgáztározóiban raktározza el a téli időszakra szükséges mennyiséget az európai országok folyamatos energiaellátása érdekében.

Alekszej Miller, az orosz állami gázcég vezetője szerdán egy moszkvai tanácskozáson megjegyezte, hogy július első 10 napjában 32,7 százalékkal haladta meg az európai országokba szállított földgázmennyiség a tavalyi mértéket. Megjegyezte: “úgy tűnik, Európában beköszöntött a tél”, mivel a napi felhasználás rekordokat döntött.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel Új-Zélandon
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel az új-zélandi Waiparában. tovább »
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, [...] tovább »
Facebook nélkül öt napig
Öt napig kapcsolódhat ki ingyenesen 2000 méteres magasságban az a tíz ember, akit egy nemzetközi pályázaton [...] tovább »
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása