Frissítve:

Orosz Richárd munkája nyerte a zsűri nagydíját a Színes Város fesztiválján

Budapest, 2014. október 6., hétfő (MTI) – A zsűri nagydíját Orosz Richárd képzőművész Kertész utcai vidék, vagy nagyváros című alkotása, míg a közönségdíjat Mesterházy Károly “BreakOne” Akácfa utcai Nyugalom, vagy tombolás elnevezésű tűzfalfestménye nyerte a Színes Város Strongbow Budapest művészeti és zenei fesztiválon.

hiba beküldése

Az első alkalommal megrendezett fesztivál keretében augusztus közepétől szeptember végéig számos esemény mellett 10 tűzfalat festettek ki magyar és nemzetközi művészek Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.

A programsorozat keretében a tűzfalak átfestése mellett több mint 100 program zajlott: belvárosi tűzfaltúrákat és slam eseményeket, koncerteket szerveztek, valamint egy előadáson bemutatták a portugál street art múltját, jelenét és jövőjét is.

A fesztivál idején kétezernél is több liter festéket használt fel a 13 képzőművész a budapesti falakon, akiknek 9 filmes szakember segítette a munkáját külön csapatokban. A magyar és nemzetközi alkotók mindegyik felületet egy-egy aktuális, Budapesthez kötődő téma mentén festette át.
A meghívott művészek között voltak kimondottan figurális vagy absztrakt stílusjegyeket ötvözők, de érkeztek művészek a graffiti világából, tetoválók, filmesek és szabadúszó grafikusok egyaránt.

A fesztivál keretében összesen 2100 négyzetméter falfelület újult meg, amelyből 886 négyzetméteren nemcsak festettek vagy vakoltak, hanem egy Magyarországon eddig nem alkalmazott módszerrel komplett hőszigetelést is végeztek, ezáltal akár 20-30 évre is felújítottak néhol életveszélyes állapotban lévő pesti tűzfalfelületeket.

Az alkotásokat elbíráló zsűriben Dévényi Tamás, a Központi Műemléki Tervtanács elnöke mellett Sugár János képzőművész; Földes András újságíró; Finta Sándor, Budapest főépítésze; Sztojanovics Kristóf, a Magyar Turizmus Zrt. budapesti régióigazgatója; Nádudvari Noémi kurátor; Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester, városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok; valamint Szederkényi Zita, a Heineken Hungaria kommunikációs menedzsere foglalt helyet.

Az összegzés szerint a rendezvény programjain csaknem 100 ezer ember vett részt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A nap receptje: sörtésztás csirkemell
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ha igazán finom főételt szeretne roppant kevés hozzávalóval, ezt önnek [...] tovább »
Kábítószerrel az alsóneműjében autókázott a tinilány Nyírbátorban egy 57 éves férfival
Nyírbátor - A különös, kristályos kábítószer mellett egy mérleg is előkerült, na de az már nem a 17 éves [...] tovább »
Lakás és takarék
Az évek óta hibernált állapotban lévő lakáspiacnak az a tűrhetetlen állapot adott némi lendületet, hogy [...] tovább »
„Taroltak” a hajdúvárosok a fővárosi utazási kiállításon
Budapest - Valós brand alakul ki hajdúvárosok néven a megyei turisztika területén. A HUNGEXPO Utazás Kiállítás [...] tovább »
Előzetesben a borsodi rabszolgatartók
Ózd, Sáta - Kényszermunkával és zsarolással gyanúsítják a sátai házaspárt. tovább »
Véget értek a tunéziai „dallamok” a Hallban
Debrecen - A több mint száz kiállítót felvonultató XXVII. Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás ebben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jól szerepeltek a debreceni biciklisek
Debrecen - Március 17-én a tihanyi Félsziget Kupán, március 25-26-án pedig a szekszárdi Sajó Péter [...] tovább »
Csupán négy tized volt az első három között
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg az idei tanév torna diákolimpia országos elődöntőjét Debrecenben. Az [...] tovább »
Bódog-premier: az FTC ellen kupázik a DVTK
Miskolc - Szerdán 19 órától Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK Magyar Kupa-mérkőzés lesz Budapesten, az Üllői [...] tovább »
Kitűnően zárták a rövidpályás szezont a hajdúszoboszlói úszók
Hajdúszoboszló - Március 25-én és 26-án a 700 éves Humennében (hajdani magyar nevén Homonnában) állt [...] tovább »
Patrick Mevongou a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevongou. A kameruni védekező középpályás két hétig [...] tovább »
Falat kell törni a helyi vállalkozók és a DVSC között
Debrecen - Papp László, Debrecen polgármestere egy hosszabb interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása