Frissítve:

Orosz-magyar műfordítói tábor kezdődött Lakiteleken

Lakitelek, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) – Orosz-magyar műfordítói tábor kezdődött a Lakiteleki Népfőiskola, a Tolsztoj Társaság és a Közép- és Kelet-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány szervezésében vasárnap Lakiteleken – tájékoztatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hétfőn az MTI-t.

hiba beküldése

Augusztus 4-e és 15-e között, másodszor rendezik meg a Lakiteleki Népfőiskolán az orosz-magyar műfordítói tábort, amely idén magyar-orosz műfordítói szekcióval is bővült – mondta a Lakiteleki Népfőiskola vezetője.

Lezsák Sándor hozzátette: a táborba olyan magyar és orosz fiatalok jelentkeztek, akik érdeklődnek a műfordítás mestersége, az orosz irodalom és kultúra, illetve a magyar irodalom és kultúra iránt.

Az előzetes pályamunkák alapján a tábor munkájában való részvételre tizenkét magyar és hat orosz, a műfordítói pálya elején járó fiatal kapott lehetőséget.

A magyar fiataloknak a műfordítói kurzusokat Goretity József irodalomtörténész, műfordító, a Debreceni Egyetem docense és M. Nagy Miklós műfordító, kritikus, az Európa Könyvkiadó igazgatója vezeti, míg az orosz fiatalok műfordítói munkáját Okszana Jakimenko irodalomtörténész, műfordító, a Szentpétervári Egyetem docense és Anatolij Guszev műfordító, a moszkvai Golosz Rosszii rádió szerkesztője irányítja.

A program szerint a résztvevők előadásokat hallhatnak a műfordítás elmélete, az orosz és a magyar irodalom, film és színházi élet, az orosz és a magyar mentalitás, az orosz képzőművészet, a magyar néprajz, az orosz-magyar irodalmi és diplomáciai kapcsolatok témaköreiben.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Századvég: az emberek 83 százaléka elutasítja az utcai erőszakot
Budapest - A Századvég felmérése szerint a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja az elmúlt napok tüntetésein [...] tovább »
Nézőpont: a megkérdezettek kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti “botránypolitizálását”
Budapest - A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választópolgárok [...] tovább »
Országszerte havazás kezdődik
Budapest - Országszerte havazás kezdődik - tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a [...] tovább »
TOP10: A Trónok harca legkielégítőbb pillanatai
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A Trónok Harca ritkán kényezteti el a rajongókat diadalittas pillanatokkal, így [...] tovább »
Fokozott figyelemre int az online jegyvásárlásoknál a GVH
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arra figyelmezteti a fogyasztókat, legyenek körültekintőbbek az online [...] tovább »
Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa
Budapest - Kihirdették a budapesti Művészetek Palotájában péntek délután, hogy melyik város lesz Európa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Kocsis Máté: példaértékű volt a válogatott egysége
Budapest - Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint példaértékű volt a magyar női [...] tovább »
Nagy élmény volt ez a két hét
Debrecen - Tóvizi Petra szerint később még szebb eredményeknek örülhetnek majd a szurkolók. tovább »
Női vízilabda Magyar Kupa – A címvédő UVSE jutott elsőként a döntőbe
Budapest - A címvédő UVSE női vízilabdacsapata elsőként jutott döntőbe a Magyar Kupában, miután a pénteki [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – A FINA elsiette a bejelentést a budapesti helyszínnel kapcsolatban
Hangcsou - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten [...] tovább »
Karate érmek és eredmények
Miskolc - A miskolci Justitia Fuji-Yama SE versenyzői és edzői december 9-én részt vettek a Nyílt Shito Világkupán. tovább »
MVLC: A históriás könyvben lenne
Miskolc - A hét végén a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a Pann­Ergy-MVLC pólócsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása