Frissítve:

Orosz-kínai közös haditengerészeti gyakorlatot tartanak a Távol-Keleten

Peking, 2013. július 3., szerda (MTI) – Nagyszabású haditengerészeti gyakorlatra készül Kína Oroszországgal – adta hírül a kínai média szerdán.

A július 5-én kezdődő, nyolcnapos, Közös tenger-2013 elnevezésű gyakorlat helyszíne a Japán-tengeren a Nagy Péter-öböl lesz. A hajók “szabadidejükben” a vlagyivosztoki kikötőben tartózkodnak majd. A gyakorlaton összesen 18 hajó, egy tengeralattjáró, három repülőgép, öt, hordozókról bevetett helikopter, továbbá két különleges alakulat vesz részt.

Nem sokkal később, július 27-től egy közös terrorelhárító gyakorlatot is tartanak orosz és kínai katonák. A Békemisszió-2013 helyszínéül Cseljabinszkot választották.

Peking leszögezte, hogy a közös gyakorlatok nem irányulnak egyetlen harmadik ország ellen sem. Azok a két szomszédos ország katonai együttműködését igyekeznek erősíteni.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a négy rombolóból két kísérő fregattból és egy kiszolgálóhajóból álló kínai flotta már hétfőn elhagyta a kelet-kínai Csingtao kikötőjét.
Az orosz és a kínai haditengerészet tavaly összesen hat közös tengeri gyakorlatot tartott a Sárga-tengeren.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban
Berlin - Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban, a szövetségi [...] tovább »
Alapításának 110. évfordulóját ünnepli a legrégebbi amerikai magyar szervezet
Washington - Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte Washingtonban az amerikai magyarság legrégebbi [...] tovább »
Kvíz: 15 történelmi esemény, de önnek kell megmondania, mikor történt
Mennyire mozog otthonosan a történelem világában? Kvízünkkel kiderítheti. tovább »
Videóra vette a biztonsági kamera, ahogy egy szellem megmenti egy kislány életét
Igaz lehet ez? Egy gyerek át akar kelni az úton, de mielőtt elütné egy nagy sebességgel közeledő autó, [...] tovább »
A francia nők több mint a fele volt már szexuális zaklatás áldozata
Párizs - A francia nők 53 százaléka volt már szexuális támadás vagy zaklatás áldozata - derül ki az Odoxa [...] tovább »
Több mint félezer elítélt szabadult Romániában a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény hatályba lépésének napján
Bukarest - Több mint ötszáz elítélt került szabadlábra Romániában csütörtökön, a börtönbüntetéseket [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az ,,aranyos” nem újvárosi
Tiszaújváros - A szakvezetés elvárásainak megfelelően érmet, aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály [...] tovább »
Háromgólos előny sem volt elég a Csengernek
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 11. fordulójában két [...] tovább »
“Ez a meccs olyan izgalmas volt, mint disznóól ajtón a festékszáradás”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő csoport 11. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Ennyit számít Bogdanovics Igor!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 11. fordulójában két meccset játszottak [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Zaglebie Lubin
Debrecen – A női kézilabda EHF Kupa 2. fordulójában a DVSC-TVP csapata a Zaglebie Lubin együttesét fogadja [...] tovább »
“Azt, hogy ez a heti szakmai munkának, netán a töltött káposztának köszönhető, még nem fejtettem meg…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 11. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása