Frissítve:

Ördögkatlan – Több mint 400 program a baranyai fesztiválon

Pécs, 2015. július 31., péntek (MTI) – Több mint 400 programot kínál várhatóan 40-50 ezer látogatónak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 4. és 8. között ad otthont a dél-baranyai Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend.

hiba beküldése

Az esemény pénteki pécsi sajtótájékoztatóján Bérczes László, az egyik főszervező elmondta: az immár nyolcadik alkalommal jelentkező fesztiválon a színházi és zenei produkciók lesznek túlsúlyban. A 80 színházi előadás és 150 koncert mellett azonban mintegy 30 kiállítás és 20 irodalmi esemény, 15 filmvetítés és 100 családi program is várja a látogatókat.

Az idei Ördögkatlan Fesztivál díszvendégei között Ránki Dezső, Dresch Mihály és Wahorn András mellett az Örkény Színház is megtalálható, amely teljes társulatával lép fel az összművészeti eseményen. A társulat a Tóték, az Azt meséld el, Pista és az Anyám tyúkja című darabokkal érkezik, emellett Örkény-Vurstli címmel zenés egyvelegeket is előadnak a fesztiválon.

A kaposvári Csiky Gergely Színház a Bányavakság és a Shylock című darabokkal, a Szabadkai Népszínház a Van valami bejelentenivalója? című előadással, a K2 Színház pedig a Kisharsányi vőlegény (vagy amit akartok) című, improvizációkra épülő, helyi történetek felhasználásával készülő produkcióval lép az Ördögkatlan közönsége elé.

A fesztiválon koncertet ad többek között a Quimby, a Budapest Bár Bangó Margittal, a 30Y, a Psycho Mutants, a Buda Folk Band, a Besh o droM, Palya Bea és Udvaros Dorottya is.

Az Ördögkatlan gyerek- és családi programjai között lesz A repülés története című előadás a MárkusZínháztól, a Szélkiáltó és a Rutkai Bori Banda koncertje, lesz Mesekotyvasztó Varga Anikóékkal, a Bozsik Yvette Társulat pedig a Csillagokkal táncoló Kojot című előadással készül.

Bérczes László kiemelte, hogy néhány évvel ezelőtt nagy szenzáció volt a rendezvényen a francia Galapiat Cirque cirkusztársulat kisharsányi szereplése, ebben az esztendőben egy holland kortárs cirkusz érkezik a faluba: a Cirque Platzak három napon át mulattatja a fesztivál résztvevőit.

A díszvendégek közül Ránki Dezső világhírű zongoraművész Beethoven egyik zongoraversenyét adja elő a Bujtor Balázs vezette Hungarian Studio Orchestrával együtt a beremendi Megbékélés kápolnánál, Dresch Mihály, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja két kvartettel lép fel a Vylyan Teraszon és Palkonyán, Wahorn András pedig barátaival, a Tapasztalt ecsetek nevű, festőművészekből álló formációval, valamint a Búcsúkoncert Zenekar vendégeként is színpadra lép.

A fesztivál részletes programja a www.ordogkatlan.hu oldalon található.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Videó: Deák Bill Gyula-koncert Miskolcon
Miskolc - A miskolci Ady Endre Művelődési Házban lépett fel pénteken Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar [...] tovább »
Magyar nóta- és operettest Felsőzsolcán
Felsőzsolca - Nagyon sikeres nóta- és operettestet szervezett november 10-én a Rendezvények Házában az Együtt [...] tovább »
Meghalt Malcolm Young, az AC/DC egyik alapítója
London - A zenész hosszú küzdelmet folytatott az időskori demenciával, 64 évesen hunyt el. tovább »
Zene: az érzelmek gyorsírása
Debrecen - A jobb képzelőerő segítséget nyújt a problémák megoldásában – derült ki az akadémikus [...] tovább »
Random Trip: daljátszó sorozat decemberig az A38-on
Budapest - Daljátszó koncertsorozatban mutatja be nemrég megjelent Zenehíd című lemezét a Random Trip. Az [...] tovább »
Fotók: Nagy sikerrel debütált a Mamma Mia!
Debrecen - Megtelt a Főnix Csarnok péntek este, hatalmas érdeklődés övezte a musicalt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Baji Balázs a Budapesti Honvédnál folytatja pályafutását
Budapest - Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes atléta a Budapesti Honvéd SE színeiben folytatja pályafutását. tovább »
Curling Eb – Újra kikapott a női csapat
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott 12-5-re kikapott a töröktől a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
A kosarasok voltak a hétvége sztárjai
Debrecen - A DEAC férfi kosárlabdázói nem kis meglepetésre, 86-80-ra győztek Sopronban. A megye II-es labdarúgók [...] tovább »
Balmazújvárosi segítség az ifjú kapusnak
Balmazújváros - Vikukel Krisztián, a Vasas fiatalja egy súlyos fertőzés miatt tolókocsiba került, [...] tovább »
Női vízilabda Magyar Kupa – FTC-UVSE és Dunaújváros-BVSC az elődöntőben
Budapest - A Magyar Vízilabda Szövetségben megtartották a Waterpolo.hu női Magyar Kupa elődöntőjének [...] tovább »
DVSC-TVP: kellettek volna az extrák
Debrecen - Emelt fővel, de szomorúan búcsúztak a debreceni lányok az EHF Kupától. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása