Frissítve:

Orbán Viktor Kötcsén: a rezsiharc éve következik

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvénye Kötcsén A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvénye Kötcsén - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. szeptember 15., vasárnap (MTI) – Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a 12. Kötcsei Polgári Piknik több száz részvevője előtt.

hiba beküldése

“Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat” – idézte a kormányfő szavait az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

“Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál.

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvénye Kötcsén Fotó: MTI ©

A 2014-es választásnak tehát számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc – szögezte le Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén.

A Kötcsei Polgári Piknik a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvénye, amelyet ezúttal is zárt körben tartottak meg.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Öntözzük meg a gyümölcsfákat!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Azt mindenki jól tudja, hogy a beültetés után a gyümölcsfákat egy jó ideig [...] tovább »
Házi praktikák bevetése a kiskertek védelmében
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A vakond csak a mesében az egyik kedvencünk. tovább »
Miért szárad ki, pusztul el az áfonyabokor?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza -Az állandó napot nem viseli jól, ültessük félárnyékos helyre a növényt. tovább »
Kényszerleszállást hajtott végre az antalyai repülőgép
Antalya - Indulás után nem sokkal kényszerleszállást hajtott végre a törökországi Antalyaból Debrecenbe tartó [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 25. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
M1: Szolnokon láttak egy barna medvét
Budapest - Szolnokon láttak egy barna medvét, az állatról videófelvétel is készült. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Kolumbia magabiztos győzelme, a lengyelek nem juthatnak tovább
Kazany - Kolumbia magabiztosan, 3-0-ra győzte le a lengyel csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H [...] tovább »
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – H csoport: eredmény, állás, további program
Kazany - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H csoportjának vasárnapi, 2. fordulós eredményei. tovább »
Startgépes edzések
Nagyhalász - Nagyhalászban készülnek a salakmotor páros Európa-bajnoki elődöntőre. tovább »
Fotók: Két lábbal tiporva ünnepelték a pályát
Debrecen-Ondód - Tizenkét csapat élt a lehetőséggel, hogy a frissen átadott ondódi focipályán először [...] tovább »
Bajnoki címek, ezüstök, bronzok
Székesfehérvár - Kitűnően szerepeltek a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői a székesfehérvári felnőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása