Frissítve:

Orbán Viktor: jelentősen nő a magyar vállalkozásoknak jutó pénz

Baja, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – A magyar kis- és közepes vállalkozásoknak jutó uniós forrásokról, a munkahelyteremtés támogatásáról, a külföldi munkavállalásról, valamint a tervezett infrastrukturális fejlesztésekről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök kedden Baján, a helyi televíziónak adott interjújában. Hangsúlyozta, hogy az uniós pénzek nagyobbik részét a vállalkozók kaphatják.

hiba beküldése

Az európai uniós pénzek 60 százalékát a vállalkozói világba fogjuk irányítani, kiemelten a kis- és középvállalkozóknak, nagyvállalatok csak speciális esetekben és ritkán részesülhetnek ebből a forrásból – hangsúlyozta a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt hét évben az uniós források 16 százalékát kapták a kis- és közepes vállalkozások.
Természetesnek nevezte, hogy ez akkor valósulhat meg, ha van elegendő olyan vállalkozó Magyarországon, akinek van piacképes terméke vagy szolgáltatása, és úgy gondolja, hogy érdemes fejlesztenie.

Orbán Viktor utalt a magyar gazdaságban folyó vitára, hogy vajon azért nem fejlesztenek a vállalkozások, mert a bankok nem hiteleznek, vagy azért állt elő ez a helyzet, mert a bankoknak nincs mit hitelezniük.

Most eljön az igazság pillanata, ha látni fogjuk, hogy van a banki hitelnél kedvezőbb forrás, akkor a vállalkozók megmozdulnak-e, és képesek lesznek-e valóban fejleszteni – fűzte hozzá.

Azt mondta, hogy örülne, ha sikerülne a lehetőséget kihasználni, mert a magyar kis- és közepes vállalkozók foglalkoztatják a magyarok többségét, ha ők egy-két emberrel többet vennének fel, akkor megszűnne Magyarországon a munkanélküliség.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben alakult kormány elődeivel ellentétben azt képviseli, hogy lehet olyan gazdaságot építeni Európában a 21. században is, ahol mindenki tud dolgozni.

Lehet, hogy nem éppen azt a munkát találja, amihez éppen kedve volna, ami a vágyálmai között szerepelt, vagy amit a legjobban fizetnek, ahol a legboldogabbnak érezné magát, de legalább valamilyen munkája legyen – fogalmazott.
Álláspontja szerint Magyarország közelít ehhez az állapothoz, most 8 százalék alatt van a munkanélküliség.

Az országban nagy erőkkel nőnek a beruházások, nő a nemzeti össztermék, egyre több munkahely jön létre, óriási gyárakat sikerült telepíteni, magyarokat és külföldieket egyaránt, a mezőgazdaságból is egyre többen élnek – fűzte hozzá.
Beszámolt arról a kormánydöntésről, amelynek értelmében a megyék kapnak egy összeget – ez Bács-Kiskun megye esetében 30 milliárd forintot meghaladó pénzmennyiség lesz -, amelyet helyi vállalkozásfejlesztési programok kidolgozására és megvalósítására lehet fordítani.

Beszélt a megyék megváltozott szerepéről, mert ennek az alapnak a felhasználásáról a megyei közgyűlések fognak dönteni. Szavai szerint, a megyei közgyűléseknek fejlesztési központ szerepük lesz.

A munkaerő-vándorlással kapcsolatban kifejtette: meg kell érteni, hogy egy másik világban élünk, ma már nincs szögesdrót.
Aki nyelveket akar tanulni, máshol akar munkát vállalni, magasabb fizetést remél külföldön, vagy itthon nincs munkája, vagy külföldön remél állást, az hadd próbálkozhasson – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez nem egy magyar jelenség, ezt a magyar politikában még nem értik.

Ha az ember elmegy Spanyolországba vagy Portugáliába, akkor ugyanezt fogja látni – mondta, hozzátéve, hogy komoly kihívás Magyarország számára is, hogy a gazdagabb országok magasabb béreikkel elszívják a szegényebb országok jól képzett munkaerőit.

Egyetlen megoldás van, hogy olyan gyorsan kell fejlődnünk, hogy utolérjük bérek szempontjából a leggazdagabb országokat – közölte a miniszterelnök.

Ez nem holnap lesz, ezért mi, akik itthon maradtunk, nagyon sokat kell, hogy dolgozzunk, illetve fontos, hogy akik elmentek, azoknak megmaradjon az élő kapcsolatuk Magyarországgal – fogalmazott.

Becsléseik szerint 600 milliárd forint az az összeg, amelyet a külföldön dolgozók évente hazaküldenek, amit óriási erőforrásnak nevezett a magyar gazdaság számára.

Reményét fejezte ki, hogy egy idő után eljutunk oda, hogy nem a magyarok fognak elmenni.

Azt is tudni kell, hogy akkor majd mások akarnak ide jönni és mások akarnak a mi munkahelyeinkre pályázni – tette hozzá.
Orbán Viktor leszögezte: egy nyitott gazdaságban egy nyitott Európában a munkaerő áramlása, ami ma a mi érdekeinket szolgálja, az bizony szokatlan élethelyzeteket teremt.

Példaként hozta fel Lengyelországot, ahol 3-4 évvel ezelőtt komoly visszaáramlás történt, a külföldi tapasztalatokat és tőkét szerzett fiatal vállalkozók komoly lökést adtak a gazdaságnak. A kormányfő bízik abban, hogy ez pár év múlva Magyarországon is megvalósul.

Elmondta, hogy az Európai Unióból érkező források elosztásával kapcsolatban az is változást jelent majd, hogy a megyék mellett a megyei jogú városok is külön kapnak fejlesztési pénzt, hogy ne vegyék el a kisebb településektől a forrásokat.
Orbán Viktor a kiemelt fejlesztésekről azt mondta: minden autópálya el fogja érni az országhatárt, nem lesz olyan megyei jogú város, amelyet ne érne el legalább egy autóút.

Rengeteg pénzt fogunk költeni vasútfejlesztésre, erről azonban még komoly viták vannak – utalt a pénzek elosztásának nehézségeire. Példaként hozta fel, hogy az Európai Unió erőlteti a Budapest-Miskolc vasútvonal fejlesztését, amit meg is kell csinálni, mert egy európai útvonal része.

A hatalmas pénzbefektetés eredményeként mindössze15 perccel lesz rövidebb a menetidő Budapest és Miskolc között – tette hozzá.

Orbán Viktor közölte: kiemelt jelentőségűnek tartja, hogy a devizahitelesektől “tisztességtelenül elvett pénzeket” visszakapják az érintettek.

Szeretném, ha az emberek látnák, hogy az életnek egy helyesebb rendje felé mozdultunk el, mint amilyenben eddig éltünk – összegezte.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Varga: jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál
Budapest - A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány [...] tovább »
Tállai András: Nyékládháza is részesült az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok támogatásából
Nyékládháza - A kormány összességében 50 milliárd forintot juttat mindazon önkormányzatoknak fejlesztésekre, [...] tovább »
Netrisk: átlagosan hatezer forintot spóroltak a biztosítót váltó ügyfelek
Budapest - A január elsejei évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósok [...] tovább »
Nézőpont Intézet: 35 javaslat a “hófehér” gazdaságért
Budapest - A szürkegazdaság mértéke tudományos becslések szerint 2003-ben GDP-arányosan 25, 2010-ben 23,3, [...] tovább »
Mészáros Pál az Év Bortermelője
Budapest - A Magyar Bor Akadémia (MBA) döntése alapján Mészáros Pál nyerte el a 2016-os Év Bortermelője [...] tovább »
Tovább emelkednek a honvédségi dolgozók juttatásai
Budapest - Tovább emelkednek a honvédségi állomány juttatásai. A honvédségi dolgozók jövő évi béren [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda NB I – Magabiztos MAFC és Szolnok
Budapest - A MAFC és a Szolnok vendéglátóként egyaránt 3-0-ra győzött a férfi röplabda NB I pénteki [...] tovább »
Női röplabda NB I – Újpesti siker
Budapest - Az Újpest négy szettben legyőzte a házigazda TFSE csapatát a női röplabda NB I egyetlen pénteki [...] tovább »
Jégkorong MOL Liga – Nyert az Újpest és a Dunaújváros
Budapest - Az Újpest hazai jégen legyőzte a Beograd együttesét, míg a Dunaújváros a Csíkszereda vendégeként [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Az éllovas legyőzte a címvédőt
Budapest - Az éllovas Alba Fehérvár hat ponttal nyert a címvédő Szolnok ellen a férfi kosárlabda NB I első [...] tovább »
Mezőkövesd vs. FTC – A bajnoki címvédő ellen küzd a „száguldó újonc”
Mezőkövesd - Szombaton jó játékkal akarja megörvendeztetni közönségét a Mezőkövesd Zsóry FC a Ferencváros ellen. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Magabiztos hazai győzelem Orosházán
Budapest - Az Orosháza hazai pályán hét góllal nyert a Cegléd ellen a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása