Frissítve:

Orbán Szabadkán – A magyar állam támogatja a szabadkai zsinagóga felújítását

Szabadka, 2014. március 28., péntek (MTI) – A magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a szabadkai zsinagóga belső terének felújításához – mondta az MTI-nek pénteken Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke, miután megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel Szabadkán.

hiba beküldése

Szabados elmondta, a zsinagóga külső részének felújítása folyamatban van, már csak az északi homlokzat felújítására kell anyagi támogatást szerezni.

Hozzátette: az építkezés ideje alatt az úgynevezett téli vagy kis zsinagógát használják, a vallási szertartásokon pedig a környező települések zsidó hitközségei is részt vesznek.

Orbán Viktor a tisztelet jeléül követ helyezett el a holokauszt szabadkai áldozatainak emlékművénél a zsinagóga udvarában.

A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagógát 1902-ben adták át. Az épületet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek tervezték, az üvegablakok pedig Róth Miksa műhelyében készültek. Ez Európa második legnagyobb zsinagógája, csak a budapesti Dohány utcai zsinagóga előzi meg. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azonban azóta is tart.

Az UNESCO 1989-ben javasolta, hogy nyilvánítsák az épületet a világ kulturális örökségének részéve, 1990-ben pedig bekerült Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei közé is. Jelenleg a világ tíz legveszélyeztetettebb zsinagógája közé tartozik, esélyesnek tartják, hogy bekerül az Europa Nostra örökségvédelmi szervezet 2014. évi 7 legveszélyeztetettebb elnevezésű programjába. A zsinagógában a legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.

A 19. század végén, illetve a 20. század elején mintegy 3400 izraelita élt az észak-bácskai településen. A második világháború idején az akkor már 6000 főt számláló zsidóság többsége az auschwitzi koncentrációs táborba került, ahonnan kevesen tértek vissza. Ma már csupán 250-en élnek Szabadkán.

– MTI, Markovics Annamária –

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Karácsony – Meteorológiai szolgálat: időjárási frontok és főként esők várhatók
Budapest - A karácsonyi napokban több front is eléri a térséget. A csapadék zöme eső formájában hullhat, [...] tovább »
ENSZ-közgyűlés – Szijjártó: súlyos hibát követ el a világszervezet a migrációs csomag elfogadásával
New York - Rendkívül súlyos hibát követ el az ENSZ azzal, hogy a közgyűlés szerdai plenáris ülésén elfogadja [...] tovább »
Kormányszóvivő: a kormány elfogadhatatlannak tartja az elmúlt napok erőszakos cselekményeit
Budapest - A kormány elfogadhatatlannak tartja az elmúlt napok erőszakos cselekményeit - mondta a kormányszóvivő [...] tovább »
Karácsonykor többet stresszelünk a giccses zenéken, mint a számláinkon
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A nők továbbra is aggodalmasabbak karácsonykor, mint a férfiak, az ajándékozás [...] tovább »
Januártól a mentők a Semmelweis Egyetem kardiológusait is riaszthatják
Budapest - Januártól a mentők a Semmelweis Egyetem kardiológusait is riaszthatják, akik egy új [...] tovább »
Emmi: négy év alatt 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére
Budapest - A következő négy évben újabb 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére, az emelés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szellő Imre mind a négy nagy szervezetnél az első 15-ben van
Budapest - Szellő Imre, a Felix Promotion International veretlen cirkálósúlyú ökölvívója mind a négy nagy [...] tovább »
Jótékonysági Mikulás-futás Miskolctapolcán, két távon
Miskolc - A Nomád Sport Alapítvány – az Avalon Parkkal közösen – december 9-én, vasárnap, Miskolctapolcán [...] tovább »
Videó: Ez aztán sportos év volt! És most megnézheted 360 fokban!
Nyíregyháza - 2018-ban számos sportrendezvényre és edzésre látogattunk el. Bár nem volt könnyű feladat, [...] tovább »
Bizonyítani akarja, hogy joggal szerződtették le
Debrecen - A korosztályos válogatottban már alapemberré vált a DVSC fiatal középpályása, a 16 esztendős [...] tovább »
Pávkovics Bence végleg a Lokié
Debrecen - Nyáron érkezett Újpestről kölcsönbe a DVSC-hez Pávkovics Bence, aki beverekedte magát a [...] tovább »
Loki-játékos lett az ősz legjobbja a sportnapilapnál
Budapest, Debrecen - A Nemzeti Sport elkészítette a 2018–2019-es idény őszi szezonjának játékosrangsorát a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása