Frissítve:

Orbán Japánban – Varga Mihály: lehetséges a három éven belüli szja-csökkentés

Tokió, 2013. november 22., péntek (MTI) – A nemzetgazdasági miniszter lehetségesnek tartja, hogy három éven belül csökkenjen Magyarországon a személyi jövedelemadó (szja) mértéke. A 10 százalék alatti szja bevezetését Varga Mihály középtávon reális célkitűzésnek nevezte.

hiba beküldése

A tárcavezető a Japánban tárgyaló miniszterelnöki delegáció tagjaként minderről Tokióban nyilatkozott magyar újságíróknak, miután helyi idő szerint péntek délelőtt Orbán Viktor kormányfő a Japán-Magyar Üzleti Fórumon mondott beszédében ismét felvetette az egy számjegyű szja bevezetését.

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, a kabinet már eddig is nagy utat tett meg, hiszen a 2010-es kormányváltáskor 32 százalékos volt a felső szja-kulcs, most pedig egységesen 16 százalékos, vagyis megfeleződött. Mindezt úgy érte el a kormány, hogy közben a költségvetés egyensúlyi helyzete nem borult meg – hangsúlyozta.

“Én is azt szeretném, hogy ha minél hamarabb akár egy számjegyű lenne a jövedelemadónak a kulcsa, de egyelőre nem látom a forrását annak, hogy az így kieső bevételt milyen kiadáscsökkentéssel vagy más bevételek növelésével lehetne előteremteni. Márpedig 2014-ben és 2015-ben is szeretnénk, ha a gazdaság teljesítménye alapján a költségvetés hiánya három százalék alatt maradna” – mondta Varga Mihály.

Arra, hogy milyen időtartamban kell gondolkodni a 10 százalék alatti szja bevezetéséről, a tárcavezető azt válaszolta: “Középtávon ez mindenképpen egy reális cél”.

“Ha az ország három év alatt el tudott jutni oda, hogy megfelezze az adókulcs mértékét, akkor nem valószínű, hogy még három év kell majd ahhoz, hogy tovább csökkenjen” – fogalmazott, megismételve ugyanakkor, hogy nagyon fontos figyelembe venni a gazdaság teljesítményének alakulását, a külső piaci körülményeket és az egyensúlyi helyzetet.

A miniszterelnök tokiói látogatásáról szólva Varga Mihály azt mondta, minden ilyen vizit nagy lökést adhat a kétoldalú kapcsolatoknak. A Tokióban most aláírt megállapodások is a jövőbeni magyar-japán, illetve V4-Japán együttműködést készítik elő – közölte a miniszter, aki nagy esélyt lát arra, hogy Magyarország további japán befektetések célországa legyen.

Hangsúlyozta emellett, a miniszterelnököt a szigetországba elkísérő üzletember-delegáció több tagjának visszajelzése alapján számítani lehet arra, hogy olyan üzletek köttetnek, amelyekkel nemcsak japán tőke érkezik majd Magyarországra, hanem fordítva, magyar árukat is exportálhatnak a távol-keleti országba.

– Helmeczi Zoltán, MTI –

 



További hírek a Gazdaság kategóriából
A precíziós termesztésé a jövő
Debrecen - Megfelelő vetőmag-kiválasztással, modern technológiával és energiatakarékos gazdálkodással a magyar [...] tovább »
Több mint 12 ezer család próbálta ki a Vitajó cipókat
Debrecen - A társadalmasítási akciót hamarosan „Vitajó-partik” követik az iskolákban. tovább »
Az Európai Bizottság javaslatot tett az egységes áfaövezet létrehozására
Brüsszel - Az Európai Bizottság új szabályokra tett javaslatot az egységes uniós áfaövezet létrehozása [...] tovább »
Állami Számvevőszék: eredményesek voltak a levegő minőségének védelmét szolgáló intézkedések
Budapest - Eredményesek voltak a levegő minőségének védelmét szolgáló intézkedések a 2014-2016 közti [...] tovább »
Hét nyíregyházó pályázó nyert
Nyíregyháza - Közel hetven százalékkal nőnek az idén a nemzetiségi támogatások Nyíregyházán. tovább »
eNET: mintegy 234 milliárd forintot költhettek karácsonyi ajándékokra tavaly az internetezők
Budapest - A felnőtt magyar internetezők saját bevallásuk szerint a karácsonyi ajándékokra tavaly [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Máté Péter: a saját határainkon túl
Debrecen - Az exlokista Máté Péter még futballozna, de már a jövőjét tervezgeti, mentáltrénerként. tovább »
DVTK tartalék: A jövő még a jövő zenéje
Miskolc - A DVTK tartalék tavasszal már nem idegenben vívná a hazai meccseit. tovább »
Szombaton Bellér-emléktorna Ózdon
Ózd - Két héttel az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi rajtja előtt felkészülési tornát rendez a [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: az Acélbikák ellen kezdődik a középszakasz
Miskolc - Kialakult a jégkorong Erste Liga középszakaszának órarendje, ismertté vált, hogy az alapszakaszgyőztes [...] tovább »
Búcsú a kézilabda Eb-től – Ez így egyértelmű kudarc
Varasd - Szerzett pont nélkül, három vereséggel esett ki az Európa-bajnokságról a férfi kézilabda válogatott. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Pergel Szandra egyesben is búcsúzott
Budapest - A páros után egyesben is búcsúzott a főtábla csütörtöki nyitófordulójában Pergel Szandra a BOK [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása