Frissítve:

Óraátállítás: A nagy többség igennel voksolt

Nem volt nagy vita az óraállítás eltörléséről Nem volt nagy vita az óraállítás eltörléséről - © Fotó: dreamstime
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A tavaszi és őszi óraátállítás eltörléséről döntött az Európai Parlament.

hiba beküldése

Az Európai Parlament hivatalos weboldalán megjelent tájékoztatás szerint 2021-ben lép életbe a változtatás. A tagállamok maguk dönthetik el, melyik időzónába kívánnak tartozni.

A dátum: 2021

Az EP állásfoglalása értelmében azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra. A téli időszámítást választó országok utolsó váltása 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg. A Parlament 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett döntött így. A parlament tehát támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

A képviselők egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és a bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Ha a bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja – fogalmaz az elfogadott szöveg. A tájékoztatás szerint az elfogadott szöveg a Parlament tárgyalási pozícióját jelenti az Európai Tanáccsal a végső jogszabályról folytatandó tárgyalások során.

Az Európai Parlament 2018 februárjában európai polgárok kezdeményezésére kérte fel az Európai Bizottságot (EB), hogy tekintse át a nyári időszámításra vonatkozó irányelvet, és szükség esetén javasolja annak megváltoztatását. Az EB az ezt követően elvégzett konzultáció során 4,6 millió választ kapott európaiaktól, akiknek 84 százaléka az időátállítás ellen foglalt állást. A bizottság ezt követően javaslatot nyújtott be, amelyről a tanácsnak és a parlamentnek megegyezésre kell jutnia.

Az Unió először 1980-ban hozta összhangba a nyári időszámítást annak érdekében, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás. A jelenleg érvényben lévő irányelv szerint az uniós tagállamoknak március utolsó vasárnapján kell váltani nyári időszámításra, és október utolsó vasárnapján a télire.

Hazai példa

Hazánkban a múlt század ötvenes évei óta csupán bő két évtizedben nem alkalmazták az óraátállítást. 1954–57-ben még a munkanapok esti csúcsterhelésekor jelentkező kapacitási nehézségek enyhítésének reményében állították át évente kétszer az órákat, majd 1958 és 1979 között a nyári időszámítás használata szünetelt, 1980-ban újra bevezették, mégpedig villamosenergia-megtakarítási céllal.

ÉM-SZB


Egy városnyi energiát spóroltunk vele

A hazai villamosenergia-­rendszert irányító Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) szakemberei 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat. Adataik szerint az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta körülbelül 1,5-3 százalékos, vagyis 2000–4000 MWh fogyasztáscsökkenés tapasztalható az átállítás utáni időszakban.

Az óraátállításnak köszönhetően éves szinten körülbelül 100-120 GWh-val kevesebb áramot használunk a nyári időszámítás ideje alatt, ami harminc-, negyvenezret, vagyis közel egy városnyi háztartás éves fogyasztásának felel meg. A villamos­energia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása esetében jelentkezik.


Nyári vagy téli legyen?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Olvasóinkat arról kérdeztük, mi a véleményük az óraátállításról, hogyan érinti mindennapjaikat. „Engem személyesen is zavar az óraátállítás, legalább egy hét kell, hogy hozzászokjak – mondja Tóth Judit személyi edző. – Ebből a szempontból az őszi a problémásabb, ...

A reggeli ébredésben is zavarokat okozhat az óraállítás
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Van, akinek elég 7 nap, de van, aki csak 14 nap múlva tudja átállítani a biológiai óráját. Vasárnap már a nyári időszámítás szerint ébredünk, hétfőn pedig sokan érezzük majd magunkat fáradtnak, bágyadtnak az óraátállítás miatt. De vajon jót tesz-e szervezetünknek...



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása