Frissítve:

Operettel és ősbemutatóval ünneplik az erdélyi színházak az új évet

Bukarest, 2013. december 27., péntek (MTI) – Operetteket, musicaleket és vígjátékokat mutatnak be az erdélyi színházak szilveszterkor.

hiba beküldése

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hogyne, drágám! című, „első erdélyi zenés tragikomédiát” adja elő. A nagy sikerű Bánya-trilógia szerzőjének, Székely Csabának a művét először játsszák színpadon. A tragikomédiát Sebestyén Aba rendezte.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ion Luca Caragiale 19. századi román drámaírónak Az elveszett levél című vígjátékát viszi színre Zakariás Zalán rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a már korábban bemutatott Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást tűzte műsorra december 30-ára.

A Kolozsvári Magyar Opera kedd este a Kolozsvári Broadway című előadással búcsúztatja az óévet, a produkcióban egyebek mellett népszerű operett- és musicaláriákat adnak elő az intézmény művészei. Az előadáson Kulcsár Szabolcs vezényel, fellép az opera ének-, zene- és balettkara.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Fekete Péter című operettet mutatja be hétfőn és kedden este. Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Bessenyei István állította színpadra. A nagyváradi Szigligeti Színház Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátékát adja elő Lendvai Zoltán rendezésében.

A csíkszeredai Csíki Játékszín Ábrahám Pál Viktória című operettjével búcsúztatja már hétfőn este az óévet, az előadást Somogyi Szilárd rendezte. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A dzsungel könyve című előadással várja nézőit. A népszerű művet Szilágyi Regina állította színpadra.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása