Frissítve:

Öntözés – Ingyenes lesz a víz a gazdáknak az öntözéshez

Ingyenes lesz a víz a gazdáknak az öntözéshez Ingyenes lesz a víz a gazdáknak az öntözéshez - © Fotó: Getty Images
Budapest, 2014. március 28., péntek (MTI) – A kormány döntött arról, hogy a mezőgazdasági vízfelhasználók részére ingyenesen biztosítja az öntözésre használt vizet – közölte a Belügyminisztérium pénteken.

hiba beküldése

A közlemény szerint a kabinet határozott arról is, hogy valamennyi állami tulajdonú vízi létesítmény, többek között a 28 000 kilométernyi állami kezelésű vízhálózat vagyonkezelése, fenntartása és üzemeltetése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül.

A vízügyi igazgatóságok megkezdték a felkészülést a gazdák számára ingyenes vízszolgáltatás biztosítására. Ez magában foglalja a szivattyútelepek megfelelő állapotba hozását, a csatornák karbantartását – áll a közleményben.

A kormányzat növelni kívánja az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára egy februári sajtótájékoztatón Budapesten az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF), ahol bejelentették: a szakemberek felmérik a mezőgazdasági célú vízigényeket.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság elemi érdeke, hogy a gazdák minél több és elérhető árú öntözővízhez jussanak, ez ugyanis feltétele annak, hogy a következő években növelhető legyen a növénytermesztés hozama. A stabil termelési háttér megteremtése érdekében fel kell mérni, hol igénylik az öntözővizet, az mekkora költségráfordítással biztosítható, mekkora az eszközigénye – mondta, hozzátéve: ezeket az információkat a hatékonyság érdekében kell összegyűjteni és elemezni, hogy egy-egy fejlesztési projekt valós igényeket szolgáljon ki.

Az öntözővízigényekkel összefüggő vízügyi felmérést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei végzik el márciusban – jelentette be Hubai Imre, a NAK alelnöke.

Molnár Béla, az OVF főigazgatója elmondta: az OVF feladata volt, hogy a VM-mel és a NAK-kal közösen kidolgozza, hogyan lehet megduplázni az öntözött mezőgazdasági terület nagyságát. Molnár Béla szerint a vízjogi engedéllyel rendelkező, de jelenleg nem öntözött 100 ezer hektáros területen az öntözés feltételei 1-2 éven belül megteremhetők. Felhívta a figyelmet, hogy az unió tagországaiban a mezőgazdasági terület 13,5 százalékát öntözik. Magyarországon a most – elméletileg – öntözhető 200 ezer hektár a megművelt terület 5 százaléka.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke februárban Mindszenten úgy nyilatkozott: a következő négy évben elérendő cél, hogy a táblák szélére eljuttatott öntözővíz gyakorlatilag ingyenes legyen a gazdák számára. Szerinte a lehetőségek adottak arra, hogy a teljes, 5 millió hektáros termőterület öntözhetővé váljon.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása